#6

2008. 02. 27. - írta scarpetta
Kategóriák: Iskola, Még Au-ban
Miután ma is sikerült elaludnom-még időben beértem azért- elkönyveltem, hogy ez egy szar nap lesz. Tévedtem. Megkaptam az utóbbi 3 hét értékelését, összegezve a tesztekkel, házidolgozatokkal stb, és 93 % lett. Átszaladt az agyamon, hogy komoly fennakadást okozna a legközelebbi értékelésnél, ha egyszer tanulnék is. :) Az ebédszünetben a suli könyvelőjével folytatott beszélgetés meg csak alátámasztotta ezt. A kislány szerint (”a kompjúter azt mondja”) nekem decemberben óráim voltak, amin én részt is vettem. Mondtam neki, hogy kizárt dolog, lévén a nyári szünetünk novembertől februárig tartott. De ő látja a rendszerben, hogy én ott voltam.  Nem, nem voltam. (Yes, you were. No, I wasn’t) Ez a fantasztikus dialógus tartott kb 5 percig, mire a kislány közölte, hogy akkor ezt csekkolja Jackie-vel (Maybe something’s wrong with the system). Már írja is az emailt neki, holnap menjek vissza hozzá érdeklődni, hogy mire jutott. Ezen már csak röhögni tudtam. Egyrészt mert a múlt héten mikor a tavalyi eredményeim iránt érdeklődtem a manager pasinál , akkor is “valami baj volt a rendszerrel”, elveszett, talán a tanár nem irta be stb. Másrészt mert Jackie az 5. emeleten tartózkodik, míg a kislány a 4.-ről küldte az emailt, tehát sanszosan tényleg nem működik valami, ha 1 nap kell egy email elolvasásához.

Este kaptam a jóhírt, hogy az egyszem lökött, önbizalomhiányos kisöcsém sikeresen letette a közúti vizsgát, nemcsak saját, de az egész család örömére. (miután sikerült a szülőket kiidegelnie, hogy úgysem fog sikerülni. Pedig én megmondtam, hogy De. Az én tesóm. )

No comments: