Gyors csirke vacsora

2008. 07. 19. - írta scarpetta
Kategóriák: Gasztro

Hétvégére általában próbálok valami egyszerű kaját kitalálni, hogy ha már egész nap a konyhában állok a melóhelyen, legalább itthon hadd lazsáljak. :)
Az ötlet tegnap este ütött szöget a fejembe, úgyhogy gondoltam előkészítem, és ma már csak véglegesíteni és enni kell.
Hozzávalók (2 személyre):
1 csirkemell
3-4 csík bacon szalonna
petrezselyem
só-bors
kakukkfű
+ köret
Így készült:
Bekapcsoltam a sütőt 180 fokra, hogy melegedjen. A mellet kicsontoztam, de a bőrét rajtahagytam. Megkentem olivaolajjal mindenütt, beszórtam mindkét oldalát sóval-borssal. Kisétáltam a teraszra a virágosládámhoz egy kis petrezselyemért és kakukkfűért. (Bocs, ezt muszáj volt leírni :)) ) Kiterítettem a csirkét a bőrével lefelé (mármint hogy az feküdt a vágódeszkán), megszórtam a felapritott petrezselyemmel, majd ráterítettem 3 szelet bacont. A csirkemell széleket ráhajtogattam, és jó szorosra összekötöttem -madzag híján-cérnával. Betettem egy porcelánedénybe a bőrével felfelé, amit megszórtam kakukkfűvel, és még egy kis só-borssal.Rá a tető, és beraktam a sütőbe 45-50 percre, ez idő alatt lehet trécselni Brizbénben lakó sorstársakkal. :) (fedős porcelánedény híján nyugodtan használható jénai, vagy bármilyen sütőedény alufóliával letakarva)
Mivel én ezt mára terveztem, ezért az idő lejártával kivettem a madarat a sütőből, hagytam kihűlni, majd beraktam a hűtőbe. Ma csak kivettem a hűtőből fedő/letakarás nélkül pirítottam kb 20 percig, addig csináltam krumplipürét.

Szeletelve gravy-vel tálaltam. Mivel forró volt minden, sehogy sem sikerült lefotóznom a szósszal a húst, mert csak egy gőzfelhő látszik, úgyhogy most nincs kép.

No comments: