Mozihét 1. - Invictus

A következő pár poszt filmekről fog szólni, amit az elmúlt pár hétben láttam. Az első az Invictus, csak hogy ne rögtön a borzalmasakkal kezdjem. :)

A film megértéséhez nem árt némi információ Dél-Afrika történelméről, de ha nincs, az sem baj, elég jól sikerült ábrázolni a lényeget a vásznon. Nem részletekbe menően, csak úgy nagyvonalakban azért megemlítem miről is volna szó. Dél-Afrika lakossága döntően feketékből állt, ennek ellenére a gyarmatosító fehérek kezében volt a hatalom. Ezt a hatalmat próbálták is megtartani mindenáron, mindenféle demokratikus értékrendre fittyet hányva, erőszakkal, fegyverekkel és egyéb radikális megoldásokkal korlátozva a feketéket.

Az ország két részre szakadt (apartheid), a csoportok között pedig mérhetetlen gyűlölet lakozott. Nelson Mandela anti-apartheid aktivistaként az egyenjogúságért küzdött, melynek eredményeként 27 évet börtönben töltött. Ezt az időt nem holmi gyűlölet és bosszúvágy felhalmozással töltötte, jogi diplomát szerzett, rengeteget olvasott, és az ország egyesítése lebegett a szeme előtt. Szabadulása után 4 évvel megválasztották Dél-Afrika első színesbőrű elnökének. (Ennyit a kis rögtönzött történelem leckéről)

William Ernest Henley-Invictus

Out of the night that covers me,
Black as the pit from pole to pole,
I thank whatever gods may be
For my unconquerable soul.

In the fell clutch of circumstance
I have not winced nor cried aloud.
Under the bludgeonings of chance
My head is bloody, but unbowed.

Beyond this place of wrath and tears
Looms but the Horror of the shade,
And yet the menace of the years
Finds and shall find me unafraid.

It matters not how strait the gate,
How charged with punishments the scroll,
I am the master of my fate:
I am the captain of my soul.

A film ezen időszakkal kezdődik (mint írtam is a történelmi részek erősen kivonatolva vannak, muszáj is volt szerintem, mivel a film igy is igen hosszúra sikeredett, több mint 2 órás), Nelson Mandela hivatalba lép, és szomorúan konstatálja, hogy a rasszok közti ellentét ugyanúgy megvan az utcákon, mint mielőtt ő börtönbe került. Ezt feloldandó, egy látszólag egész egyszerű ötlettel rukkol elő. Az ország-egyébként feketék által közutálatnak örvendő- rögbicsapatának meg kell nyerni a világbajnokságot.

A csapat kapitányán keresztül próbál utat találni a játékosokhoz, akik 1 játékos kivételével mind fehérek és nem igazán lelkesednek Mandeláért. Az ötlet működni látszik, szép lassan oldódik fel az ellentét a két népcsoport között. Persze csodát ne várjunk azért, de ugye valahol el kell kezdeni.

Nem egy tipikus sportfilm, akkor sanszosan nem is tudtam volna végigülni, nem a különböző, esetleg hetente játszott meccsekről szól. A végén természetesen bemutatják a végső "harcot", de ezt sem kibírhatatlan hosszúságú sportközvetítésként.

Nem hiszem hogy lelőnék bármit is most azzal, ha elárulom, hogy Dél-Afrika 15:12re megnyeri a meccset, egyrészt ez sima sporttörténelmi adat, másrészt azért, mert az All Blacks (NZ) volt a vesztes csapat, akikről tudjuk, hogy azóta is megszállottként játszanak a Springboks (SA) ellen, harmadrészt mert még mindig egy hálivúdi filmről beszélünk, hepiend nélkül nem is lehetne eladni :)

Szóval igen, győzelem a vége, és nemcsak a meccs szempontjából. Van egy-két zárójelenet, ami istenien van megcsinálva, remek képek, jó aláfestő zene, Morgan Freeman monológ, minden ami kell.

Főszereplők: Morgan Freeman, aki ugye gyakorlatilag már mindent eljátszott a sofőrtől kezdve, a (bebörtönzött) rabon, majd rendőrnyomozón és a Mindenhatón át, Nelson Mandeláig, most sem hazudtolja meg önmagát. A mozdulatok, a gesztusok, a beszéd mind élethű, szerintem kiváló alakítás (Oscar jelölés legjobb férfi főszereplő kategóriában).

Matt Damon-t láthattuk már pár filmben, voltak jópofa alakításai és kevésbé nézhetőek is. Mostani szerepe sok színészi képességet nem igényelt, simán véghezvitte, semmi gond nem volt vele. (Oscar jelölés legjobb férfi mellékszereplő kategóriában)

Rendező: Clint Eastwood