Hajó project 2. rész (Trimaran)

Januar 18. Hétfő
Ébresztő 5kor, készülődés, 6kor indulás. Gyönyörű táj, nyugodt-csendes víz. Egyszercsak feltűnt elöttünk a távolban sok-sok kis pici fekete háromszög. A tegnapi 2-3 delfin után már tudtam, hogy mi is van előttünk. Ezúttal nem csak páran voltak, hanem egy egész raj, kb 20-30, fantasztikus volt, rohangáltam körbe-körbe a hajón, hogy minél többet sikerüljön elcsípni. :) Aztán az úton még kétszer szaladtunk bele delfincsapatba. :) (pár delfinkép, az utolsó képen meg látszik mit jelent az előrejelzés szerinti változó szél-forog összevissza :) )

Kinéztük magunknak ugye Port Jacksont úticélul, de a neve ellenére az közel sem kikötő volt, és mivel még csak a nap fele telt eddig, megváltoztattuk a tervet Waiheke Island-re. Port Jackson egyébként nagyon szivatós hely, a Coromandel legteteje, és valami eszetlen áramlatok vannak azon a részen. Van egy kb 200 méternyi sáv, ahol lehet haladni, ha azon kívül próbál közlekedni az ember, az szívás. A gps pontosan 0 km/órát mutat, ergo annak ellenére, hogy úgy néz ki, mint ha menne a hajó, csak áll. Na itt, csak az átjutással eltelt vagy 2.5 óránk, de sikerült. :)
Este hét körül meg is érkeztünk Waiheke Island Onetangi nevű részére. Lehorgonyoztunk, és kieveztünk a kiscsónakkal a partra, ahol Greg és fia már várt minket. Adtunk nekik egy aksit, hogy náluk töltödjön éjszaka. Greg irtó jófej, hozott egy pótaksit, hogy tuti legyen nálunk éjszakára is egy jól feltöltött darab, plusz extra gázolajat, hátha kell (nem volt rá szükség, meg is maradt az egész) és bevitt minket a szigetre a dzsipjével, hogy tudjunk venni egy-két dolgot a benzinkúton, ha kell.
Majd a pótaksival, gázolajjal, cuccokkal visszaeveztünk a hajóra, és odébb parkoltunk éjszakára. Esetleg ide túrát tervezőknek: egy bazi jó kis öböl van itt, szélcsendes, éjszakára kiváló búvóhely. Kicsit érdekes, mert van egy pár szikla, ami elsőre félelmetesnek tűnik, de nagyon jól megfogják a hullámokat. Needle Rocks-nak hívják. Még megvártuk a dagályt, aztán lefeküdtünk aludni. 

Január 19. Kedd
Ébresztő reggel 7 körül. Fél kilenckor találkoztunk Sharon-nal (Greg felesége) a parton, hogy visszacseréljük az aksikat. Elköszöntünk (én csak a hajóról integettem), aztán irány Auckland.
Na, ez a rész már egy nagyon laza menet volt, ráadásul a nap is kisütött, csak ringatóztunk a vízen, férj horgászott, szóval elvoltunk.
Én közben telefonon próbáltam leszervezni, hogy hova is tudnánk parkolni, mikor hazaérkezünk. Van nekünk egy mooring-unk (darab tenger, bólyával, tonnányi súllyal az alján, amihez ki lehet kötni a hajót), de erről menetközben kiderült, hogy hiába vettük meg, sajna nem állhatunk rá, mert a mi hajónk multi hull (trimaran), az áramlattal nem úgy mozog, mint a többi hajó, és esetleg baj lehet belőle. De ezeket a papírmunkás részeket majd a következő posztban leírom.
Szóval kértem némi segítséget immától, hogy hivogassa nekünk vezetékes számról a lehetséges helyeket, ő kicsit gyorsabban tud intézkedni a szárazföldről, mint én a hajóról. Ezúton is köszi a szárazföldi segítséget. :) Lényeg a lényeg, az egyik marinában sikerült helyet szereznünk, és délután 4kor le is parkoltunk. Immát hivtam, hogy jöjjön értem és dobjon el a kocsimért. Szegényt persze sikerült rossz helyre küldenem, bocs. :))
Hazajöttem, bepattantam a kocsiba, és mentem vissza férjért, meg a cuccokért.
Itthon elpakoltunk mindent, fürödtünk, vacsoráztunk, és beestünk az ágyba aludni. :) (Képek vegyesen: Onetangi, Auckland, Tauranga éjjel, Devonport)

No comments: