Bejelentkezés

Na jól eltűntem megint, mentségemre szolgáljon hogy a kislányunk és a meló kellőképpen lefoglal.

Sajnos szembesültünk a kivándorlás utáni egyik legnehezebb dologgal, két hete meghalt anyukám és mivel hirtelen történt, elköszönni sem tudtam tőle. Még mindig nehéz elhinni hogy elment, időnként még el-eltévesztem és megjegyzem dolgokra hogy hű, ne felejtsem el megemlíteni ezt vagy azt anyunak Skype-on, aztán leesik a tantusz hogy sajnos már nem tudom neki elmesélni.
Az elmúlt másfél évben kijutott a rosszból bőven, úgyhogy innen is üzenném az univerzumnak hogy nem kéne tovább tesztelni hogy mennyire vagyok erős.

Értelemszerűen anyu halála beárnyékolta a karácsonyt, de próbáltam erős maradni kismanó előtt.
Tavaly még csak pár hónapos volt ilyentájt, akkor még csak a fényeket csodálta a fenyőfán, de idén már kifejezetten élvezte az ünnepet, nem beszélve a kis játszóházról amit kapott karácsonyra. :) (a képen még hiányzik a kis kinti lámpa a házról, azóta már felszerelődött)

Házikó

Karácsony napján (Dec 25.) reggel kibontottuk az ajándékokat, majd barátokkal töltöttük a nap többi részét. Jó hangulatban telt, rengeteg kajával és sütivel. :)

Végre a nyár is ideért, remélhetőleg a hét hátralevő részében már így is marad és élvezhetjük még egy kicsit a jó időt, mielőtt kezdődnek megint a dolgos hétköznapok.

Kilátás az utca túloldaláról :)





5 comments:

Klárikiwi said...

:(Küldők egy ölelést neked....

scarpetta said...

Koszonom Klari.
Remelem jol telt a karacsonyotok/szilveszteretek mostmar majdnem harmasban. :)

coltaan said...

Részvétem.
...és tartsd a frontot, te vagy az utolsó, magyar nyelvû, mûködô kiwiblog ;-)

scarpetta said...

Koszonom.

Juanita said...

Hu ez kemeny dio lehet barhol a vilagon barmikor. Szomoruan olvastam, reszvetem.
A kis haz cuki, benne a kis holgy biztosan meg cukibb lesz. Buek nektek :)