Vég(r)e!

2008. 12. 07. - írta scarpetta
Kategóriák: Iskola, NZ vegyes

Jó régen írtam utoljára, nem igazán volt időm blogolni, meg őszintén szólva lusta is voltam. :)
Ahogy a címből nagyjából sejthető, történt egy s más az elmúlt időszakban. Pénteken véget ért az iskola, és számomra nem csak nyári szünetből kifolyólag, hanem ténylegesen. Már csak az NZQA-nak kell elküldeni a vizsgaeredményeket, és kapom is a bizonyítványt. Tudtam, hogy decemberben befejeződik az iskolás lét, de mégis olyan furcsa érzés volt pénteken besétálni az épületbe tudván, hogy utoljára teszem meg. Hétfőn elmegyünk még vacsorázni egyet az osztálytársakkal és tanárokkal, aztán megy mindenki amerre lát.
A diplomáról még nem tudok semmit, a gyakorlati eredményeket még el kell küldeni Londonba, és majd valamikor küldik a bizonyítványt, a lényeg, hogy tudom, hogy azon is túl vagyok. 
A múlt héten durván megégettem a kezem az iskolában, ráömlött a forró icing. Úgyhogy egy órát hideg vizes áztatással és mirelit gyümölcs szorongatással töltöttem. Ezután bementem dolgozni, a főnököm meg hazaküldött, mondván, hogy a helyzet csak rosszabb lenne, ha ilyen kézzel dolgoznék. Szót fogadtam és hazamentem mirelit borsót szorongatni. :) Szombaton délelőtt felhivott a főnököm, hogy mi újság a kezemmel, hogy vagyok stb, majd mondta hogy nem kell bemennem dolgozni, mert behivta a beugrós séfet, én csak pihentessem a hólyagokat a mancsomon. :) Teljesen meglepő volt számomra ez a hozzáállás, nagyon jól esett, a héten mikor mentem dolgozni meg is köszöntem vagy 10-szer, ők meg nem értették, hogy mit köszöngetek, hisz ez természetes. :) A kezem már jól van, szépen gyógyul, persze maradandó nyoma lesz, de hát ez van. :)
A most szombati műszakomat elcseréltem már vagy 2 hete, megjutalmazva magamat a suli befejezéséért egy egész hétvégével. :)
Gasztro-s témában már régen posztoltam, pedig volt pár jól sikerült darab. Ha megtalálom a képeket, akkor majd megírom a bejegyzést és felteszem őket. 

Csináltam tegnap madártejet, jól le is hűlt, jól jött a melegben. :) Most megyek előkészítem a húst a sütögetéshez, még van fél nap a hétvégéből. :)

No comments: