Nyaralás - utolsó rész

2009. 01. 24. - írta scarpetta
Kategóriák: Kirandulas, NZ vegyes

Nem a nyaralás tartott sajnos ilyen sokáig, csak eltűntem kicsit blogügyileg. Szóval ott hagytam abba, hogy Taupo-n a szálláson még pihengettünk kicsit. 
Hamar eljött a reggel, ezzel a kijelentkezés ideje és a nyaralásunk vége is. A Taupo tóról búcsúzóul készített.
Elindultunk hazafelé, na de hogy mégse legyen annyira szomorkás ez az út, még tettünk egy kis kitérőt a Karangahake Gorge Historic Walkway-hez.
Igen klassz túraútvonal a Paeroa és Waihi közt 1979-ben lezárt vasútvonal mentén. Három kiindulási pontja van, mindegyikhez van parkoló a látnivalókról kihelyezett táblákkal, jelezve az egyes túrák hosszát, történeti információk az aranybányáról, és a Talisman és Woodstock Battery maradványairól. A tó, ami mentén haladtunk gyönyörű, magas fákkal és domboldallal van körülvéve. Ez a rész egyébként a függőhidat kivéve mozgáskorlátozottak, babakocsival kirándulók és kerékpárral közlekedők számára is megközelíthető.
Sajnos nem tudtunk végigmenni a teljes útvonalon, lévén hogy a Taupoban fogott pisztrángjaink még el nem fogyasztott része a hűtőtáskában pihent, úgyhogy ide még mindenképp visszamegyünk valamikor, megéri.
A séta végén átmentünk a parkolóval szemben (az út túloldalán) levő Talisman kávézó névre hallgató vendéglátóegységbe, ami a neve ellenére inkább étteremként funkcionál, arra járóknak kötelező programként ajánlom. Az étel isteni finom volt, csak úgy mint a kávéjuk (ez a nem semmi) a kerthelyiség pedig igencsak hangulatos, virágokkal-fákkal, mindenféle növényekkel, kis aprószemű kövekkel. Az egész egy óriási pluszt adott az amúgy is jól sikerült nyaraláshoz.
Immáron jóllakottan (enyhe kifejezés) igaziból is elindultunk hazafelé. A ki és elpakolás és egyéb teendők után még csináltam krumplipürét és szószt megsütöttem a pisztrángokat, majd Ken-ékkel kiegészülve jól megettük őket. (esetlegesen aggódóknak: a halakat már félig előkészítve fej-farok és csontok nélkül tettem a hűtőtáskába 4 jégakku társaságában, amihez még csatlakozott egy 3 kilós zacskónyi jég is, tehát meg sem kottyant nekik a kis kitérőnk Taupo-ból hazafelé)

Összegezve: remekül telt ez a 6 nap, sok szépet láttunk, és már alig várom a következő alkalmat hogy ismét kirándulhassunk. :) 

Nyaralás - 2.rész

2009. 01. 14. - írta scarpetta
Kategóriák: Kirandulas

Napier-ből kb 2 óra autózás után megérkeztünk Taupo-ba. Aranyos kis üdülőváros, a főbb utcákon millió kávézóval, sok turistával és utazó vidámparkkal. Taupo-ba nem foglaltunk szállást, gondoltuk adunk a spontaneitásnak egy esélyt na meg felmérjük a terepet. Sikerült egy igen jó kis helyet találnunk, sima hétköznapi backpackers-háznak tűnik kívülről, kicsit megkopott festékkel, de belülről igen kellemes. A személyzet aranyos és segítőkész, a szobában van saját fürdő, a konyha és étkező jó tágas és tiszta. A kertben található medence és jacuzzi használata ingyenes.
Mivel délután érkeztünk,  nem terveztünk programot, csak becuccoltunk a szobánkba,majd fürdőruhával, kis pléddel és könyvvel felszerelkezve lebattyogtunk a medencéhez. Estefelé elmentünk a kikötőbe sétálni, nézegettük hajó és horgásztúrákról kihelyezett prospektusokat. Az egyiknél elidőztünk egy darabig, mázlinkra, mert akkor érkezett vissza a hajóval Marty, a tulaj, akivel beszélgettünk kicsit, majd leszerveztünk egy horgásztúrát másnapra. 

Hajnali 7.50-kor találkoztunk Marty-val a kikötőben, kitöltöttük a papírokat a horgászengedélyhez, aztán usgyi, száguldottunk is pisztránglesre. Útközben láttunk maori sziklafaragást, na meg persze jópár másik hajót. :)
A horgászat jó móka volt, lassan haladtunk a vizen, és amikor kapás volt, akkor megálltunk, hogy kifoghassuk a zsákmányt, majd mentünk tovább. Pisztrángot nem lehet vásárolni, de amit kifog az ember, azt hazaviheti persze csak bizonyos méreten felüli halakat szabad és a napi limit fejenként 3 pisztráng. Ezt mi 3 óra alatt teljesítettük is, úgyhogy igen hamar vége lett a túrának. :) Visszafelé úton már csak házikekszet ettünk és kávéztunk-teáztunk, kenyérrel etettük a kis potyautas kacsákat, akik felmerészkedtek a hajó lépcsőjére, ezek is a kirándulás részét képezték. :) 
Ezt a programot szívesen ajánlom, egyrészt mert jó muri, másrészt mert a kifogott pisztráng isteni finom. :) 

A halakat beraktuk a hütőbe a szálláson, mi meg elmentünk megnézni a Huka Falls-t. Erre nem térnék ki különösebben, a wikipediában klassz kis leírás van róla.

Rábukkantunk a Wairaki Terraces Walkway-re, benne kis maori falu, gejzír, tó stb. A belépőjegyvásárláskor adnak egy 3 oldalas leírást, benne az összes épület és természeti jelenség történetével/legendáival. Ezt majd beszkennelem és felteszem a képekhez. Én séta közben olvastam is a papírt, nézelődtem és az egész teljesen magával ragadott. Furának tűnhet, de olyan hangulata van a helynek, mintha egy kisebb időutazáson vettem volna részt. Áh, lehetetlen elmesélni. Szóval a hozzám hasonló szentimentális őrülteknek kötelező program. :)
Még bóklásztunk kicsit, aztán visszamentünk a szállásra, ahol előkészítettem-megsütöttem az egyik pisztrángot, hogy jól megegyük szegényt, mint már emítettem pár sorral feljebb, isteni finom lett. :)

A következő nap ellátogattunk Rotoruára. Kedvelt turista célpont, bár nekem nem sikerült megfejteni, hogy miért. Lehet, hogy az is számít, hogy mi útközben már láttunk sok mocsarat, és gejzírt, tehát ezek kicsit sem hatottak ránk az újdonság erejével. Aztán a kirándulás legnagyobb csalódása a Te Puia nevű létesítményben ért. Van bent sétaút, egy kiwi-ház benne két darab kiwi madárral, ezzel még nem is lenne baj, de mi befizettünk egy maori előadásra is, na azt nem kellett volna. Amennyire előző nap megfogott Taupoban a maori kis falu hangulata, ez legalább annyira taszított. Abszolút nulla eredetiség, az egész egy borzalmasan megrendezett fél órás valami volt: éneklés-táncolás-egy haka-aztán integetés. Az egyik előadó konkrétan vakarózott időnként, nézelődött és néha elröhögte magát és hát a többiek sem voltak a helyzet magaslatán, na. Szóval nem akarok én gonosz lenni vagy ilyesmi, és sanszosan a műsor borzasztósága az oka, de Rotoura nem lopta be magát a szívembe. Egyszer megnéztük, és szerintem részünkről ennyi. :) 

Visszamentünk Taupo-ba a szállásra, medencéztünk-olvasgattunk kicsit, aztán lepihentünk.

Nyaralás - 1.rész

2009. 01. 11. - írta scarpetta
Kategóriák: Kirandulas, NZ vegyes

Íme a beszámoló első része. Előre jelzem, hogy nem tértem ki részletesen település és egyéb leírásokra, a nevek alapján google-ben keresve rengeteg információ megtalálható. 
Január másodika reggelén elindultunk Wellington felé. Első megállónk a Waitomo-i világító kukacos barlang volt, ahova végül nem jutottunk be, két órás sorban állást nem akartunk bevállalni, úgyhogy haladtunk tovább lefelé. A borongós, szürke rossz idő ellenére is szép volt a táj; hegyek (dombok)-völgyek, birkák, farmok, eldugott vízesések mentén autóztunk.
Első megállónknál, Palmerston North-ban csodás napsütés fogadott minket, úgyhogy tankolás előtt még elmentünk megnézni a The Square nevű parkot. Igen szép hely, a szökőkút és kis tó mellett található még a parkban  háborús emlékmű, toronyóra, karácsonyfa (szezonális persze) is. A város is egész kis helyes volna, ha az autósok 95%-a nem sportkipufogóval brümmögtető suhanc lenne. Szóval fél óránál hosszabb ott tartózkodás esetén jó eséllyel számíthatunk fejfájásra. :)

Innen már megállás nélkül mentünk a fővárosba, a lefoglalt szálláson nincs éjszakai recepció, nem akartunk elkésni. Sikerült is időben betoppani az YHA wellingtoni "kirendeltségére", felmarkoltuk a szoba kulcsot, lepakoltuk a cuccunkat, majd bevetettük magunkat a városba nézelődni és vacsorázni.
Wellington szép város, ez nem vitás. Eszméletlen tisztaság volt mindenütt, ahol jártunk. Még a szegényebb környékeken is. Valahogy olyan más hangulata volt Aucklandhez képest, és nem azért mert csak kikapcsolódásként jártunk ott kilépve a mindennapok szürkeségéból. Az egész hely kicsit nyugisabbnak tűnt, nem annyira zsúfolt és rohanós, mint amit én gondoltam volna egy fővárosról. Már az autópályán Wellingtonhoz közeledve is feltűnt, hogy a környezet is mennyivel másabb, nem olyan lapos (és itt ezt most földrajzi értelemben mondom) mint itt felénk.
A városban nézelődés után lementünk Owhiro Baybe, megnéztük a naplementét a parton, csináltunk pár képet, majd visszamentünk a szállásra pihenni, hogy másnap a szobából kijelentkezés után, frissen és üdén sétálhassunk végig a Botanikus kerten.
A Cable Car-ral (ez olyan, mint a sikló vagy fogaskerekű Budapesten) mentünk fel a hegyre, ahol enyhén borús, de szép wellingtoni panoráma fogadott minket. Mivel elég szeles idő volt ottjártunkkor (és akkor még finoman fogalmaztam :) ), nem sokat ácsorogtunk a kilátóban, inkább bevetettük magunkat a Kertbe.
Klasszul van kialakítva az egész, van kis túraútvonal, ha valaki nem boldogulna a bejáratnál felmarkolható kis térkép-szórólappal. Csak megjegyzésként, retúr jegyet vettünk a siklóra, ez teljesen felesleges volt, mert a túra vége konkrétan a kiindulóponthoz vezetett.  Ennél többet nem is tudok írni a Botanik Gardennel kapcsolatban,  csak  annyit, hogy aki Wellingtonban jár, semmiképp ne hagyja ki. 
Következő megállónk a Red Rocks Reserve volt, ahol egy vulkanikus kitörés következményeként lehet látni a szép vörös (láva)köveket a parton. A tudományos magyarázat szerint egy kisebb mennyiségű vas-oxid adja a különleges színt, az egyik maori legenda szerint pedig Kupe-egy polinéziai felfedező paua-t (shellfish=kagylót) gyűjtött, az egyik becsípte a kezét, és a vérzés elszínezte a köveket.
Az első kövek egy kb 30-40 perces sétát követően láthatók (ez az idő rövidíthető egy, a szokottnál kicsit magasabb építésű négykerék meghajtású autóval), Mi eddig a pontig mentünk, de a parton továbbhaladva kilométereken keresztül még megtalálhatóak a lávakövek, sőt ha valaki terepjáróval vág neki az útnak, akkor az első megállótól számítva egy jó órás autózást követően fóka kolóniát is láthat.
A vörös kövek után folytattuk utunkat Napier felé, útba ejtve egy táblát, amin a világ (egyik) leghosszabb helyneve található. Őrült ötlet, a tábla egy igen eldugott helyen van, térképen nincs rajta, GPS-nek fogalma sincs róla. (Mi úgy találtuk meg, hogy a Google Earthben meg volt jelölve a pont, és azalapján belőttünk egy körülbelüli irányt.)
Abszolút vidéki utakon autóztunk, egy ideig még áthaladtunk kis városokon/falvakon, (itt jegyezném meg, hogy tüneményesek a vidéki népek, a Greytown-i helyi kisboltban a pultos néni olyan rántott csirkehúst sütött nekünk, amit csak férj nagymamája tud), az utolsó lakott településen még tankoltunk egyet, megkérdeztük a benzinkutast, hogy ugyan jó irányba megyünk-e, de még soha nem hallott erről a tábláról, viszont az összes betérő vásárlót megkérdezte. A végén egy egész kis csapat gyűlt össze, térképet bogarászva, hogy hol is lehet ez a titkos hely, ami még a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült. Megoldás nem született, de legalább jól szórakoztunk mindannyian. :) Útnak indultunk, még nagyobb lelkesedéssel, hogy mostmár muszáj megtalálnunk a helyet. Innen már kicsit világ vége fílingje volt az egésznek, se térerő, se egy telefonpózna, szinte semmi jele a civilizációnak, csak zöld táj, hegyek fenyőkkel, kacskaringós hegyi utakkal, aztán ennek is vége lett, csak nagy sík legelők maradtak, időnként feltűnt egy-két farm épület birkákkal, majd megint a nagy semmi.
Nem húzom tovább a sztorit, sikeres volt a küldetés. Mint az sejthető, rajtunk kívül senki nem járt arra, úgyhogy munkába állítottuk a kameraállványt, majd átrohantunk az úton, és beálltunk a tábla mellé megörökíteni az utókornak, hogy ott jártunk. :) 
A fotózkodás végeztével bepattantunk a kocsiba és meg sem álltunk Napier-ig. Még a wellingtoni YHA-ban foglaltattunk magunknak szállást a napier-i hostelükbe. Mivel a foglaláskor említette a pultos néni, hogy Napierben előbb végetér a munkaidő, még a kocsiból odatelefonáltam, hogy érkezünk. Nem is volt probléma, a néni lediktálta telefonban a főajtó belépőkódját és ott hagyták nekünk egy borítékban a kulcsot a szobához. 

Este csak sétáltunk kicsit, meg elmentünk bevásárolni másnapra némi reggelit és szendvicsnek valót az út további részére.
Reggel lementünk a partra, (ami konkrétan a szállásunkkal szemben volt az úttest túloldalán), meglepő módon már ilyen korán is szuper idő volt. A parkolóban pedig épp piacozás folyt, igen kellemes hangulattal. A vattacukros, lakókocsis hotdogos, bizsuékszeres-kacatos, kiskutya árus és ócskás láttán előtörtek kedves gyerekkori emlékek (még gombóc is lett a torkomban), mikor apuval kimentünk a vásárba órákig nézelődni, majd átsétáltunk a városi sportpályához, vettünk papírzacskós szotyit meg tökmagot és megnéztük a helyi csapat aktuális focimeccsét. :) 
Napier egyébként egy helyes kisváros, pálmafákkal szegélyezett utakkal, art deco stílusban épült házakkal (azért nem minden ház, sőt, szerintem több a hagyományos), jó kajáldákkal. Szerintem még visszamegyünk egyszer kicsit hosszabb időre is, mint ez a mostani 1 nap. :)

Folyt. köv.

Visszajöttünk

2009. 01. 08. - írta scarpetta
Kategóriák: Kirandulas, NZ vegyes

Véget ért a nyaralás-kirándulásunk sajnos, már ma meg is kezdem a dolgos hétköznapokat.

Igyekszem írni a beszámolót és töltök fel majd képeket is az albumba. Elöljáróban annyit, hogy szuper volt, Új Zéland (amennyit most megismertünk belőle) pedig gyönyörű.