Üdv 2010-ben

Na, jól eltűntem, végül az új szerzeményről beharangozott iromány is kimaradt tavaly. Nemsokára pótolom.
Addig is egy kis statisztika a tavalyi évről. A freeblog számlálója nekem még mindig misztikum, ha jól sejtem, akkor az általam elkövetett belépéseket is látogatásnak számolja. Szóval 2009ben a látogatók száma 14.916 volt, az összes elérés (ennyiszer töltötték le az oldalt) pedig 20.653. Mindkét eredmény meglepő volt számomra, ahhoz képest főleg, hogy ez egy amolyan "családnak-barátoknak beszámolunk hogy mi újság velünk" blognak indult. :)
A legtöbbet használt keresőkifejezések:
csokis süti, csokis torta
letelepedési engedély
sült csirkemell
vízesés
párolt brokkoli elkészítése
csirkemell serpenyőben
gázpalackos fűtés
kocsi átírás
sült csirkecomb
angol karácsony (ez eléggé meglepett)
scarpetta freeblog

Általam legviccesebbnek ítélt keresőkifejezések (ezeket nemcsak egyszer írta be valaki a google-be, az pedig pláne érdekelne, hogy ezekkel hogy kaptak találatot a blogra :) ) Íme:
http:
letelepedési hivatal
hűtőből kifogyott a sör
enni kell
injekciót freeblog
gyalogtúra új zélandra (azért ez nem semmi ut lenne :)) )
én csináltam a sportkipufogót (good on ya, mate :) )
amikre lehet írni (remélem sikerült megtalálni a választ)
guiness rekord szotyi
hogyan zajlik le egy kirandulas??
Jogosítvány kategóriák Kína (na, erről fogalmam sincs)
szoszparkos fejek (ez beletartott egy percbe minimum míg leesett hogy sanszosan south park-ról lehet szó )

Remélem a mókás sorok okoztak pár kellemes percet mindenkinek, további vidámsággal teli Boldog 2010et kívánok.

Filmajánló

Ezer éve ígértem már filmajánlót, ami elmaradt, azóta pedig már nem is emlékszem, melyikekről akartam írni, de nemrégiben belefutottam egy 2005-ös filmbe, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A szóban forgó alkotás pedig: The World's Fastest Indian; írta, rendezte: Roger Donaldson (Sajnos nem tudom, hogy Magyarországon milyen címen futhat)

A film egy igaz történetet dolgoz fel az Invercargill-i Burt Munro-ról, aki  egy 1920-as átalakított Indian Scout márkájú motorral a 60as években megdönti a Bonneville-i (Utah, Usa) ezer köbcenti alatti sebességrekordot, melyet azóta sem múlt felül senki.
Tekintve hogy Új Zélandi illetőségű, a rekordfelállítás nem is olyan egyszerű menet, először is el kell jutnia Amerikába, ami hát hogy is mondjam, nem a szomszédban van, főhősünk pedig nem egy unatkozó milliárdos. 
Néhány jelenetet leszámítva maga a sport nem játszik főszerepet a filmben, sokkal inkább szól egy habókos, tipikus kiwi öregúrról, aki világgá indul, hogy megvalósítsa álmát. Sok furcsa emberrel találkozik menet közben, van akik segítik, van akik hátráltatják, többször bolondnak nézik, néha elveszik a bürokrácia útvesztőiben, de végül célba ér.
Igazi feel-good road movie, semmiképp sem vígjáték, mégis a néző végigmosolyogja a filmet anélkül, hogy észrevenné.  

Ami extra élmény volt még, hogy eszméletlenül jól bemutatták az országok közti kontrasztot és a mentalitás beli különbséget. Anthony Hopkins walesi születésűként egész jól megbirkózott a feladattal, hogy valamilyen szinten visszaadja az itteni angol nyelv báját. :) A film egyébként bővelkedik olyan szituációkban, mikor a főhősre úgy tekintenek, mint aki a Marsról jött ráadásul nem százas, holott nagyon is rendben van, kicsit sem marslakó. Csak kiwi. 

Apróbb eltérések persze vannak a valódi történethez képest, de filmszempontból ez teljesen lényegtelen. 

Nekünk nagyon tetszett, jól felfedezhetőek végig a helyiekre jellemző szokások, a leg-logikátlanabbnak tűnő megoldásoktól kezdve (házilag gyártott motoralkatreszek, nagykéssel faragott gumik, a felfüggesztés sem kutya, a kormány és a szélvédő már csak a hab a tortán) a beszédstíluson át a kiwik élethez való hozzáállásig, minden. Részünkről többször megnézős lesz, az biztos. 

Költözés

A költözés sohasem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé, viszont penészben sem szeretünk élni, úgyhogy kénytelenek voltunk lelépni az eddigi lakóhelyről. Valahol az első bejegyzések környékén képeket is töltöttem fel a házról, mikor anno beköltöztünk, tényleg szuperül nézett ki, na meg ráadásul új is volt, nem gondoltuk, hogy pórul járunk, ha kibéreljük, mégis ez történt.
Szóval a múlt hetem szorgos pakolással és penészeltakarítással telt, a hétvégén pedig le is zavartuk a költözést. (ezúton is köszi a segítséget a résztvevőknek)

Az új ház veszett jó, teljesen más hangulata van, sokkal otthonosabb is mint az előző, az már csak extra, hogy a kilátás (naplemente, vitorlások a vízen) és a víz hangja miatt olyan, mintha egész évben nyaralnánk.

Mielőtt előállnék pár képpel, muszáj leírnom, hogy még így 2.5 év külföldön lét után is meg tudnak lepni dolgok. A költözés ürügyén beszélnem kellett ugye a szolgáltató cégekkel, postával, adóhivatallal stb, és hihetetlen zökkenőmentes volt minden. A villanyt konkrétan 6.5 perc alatt rendeztem le telefonon, egyeztetve az időpontokat, hogy a régi lakásban mikortól ne, az újban pedig mikortól legyen áram. A telefon átíratása kb 3-4 perc volt, megmondták az új telefonszámot is, hogy meg tudjam adni az internetes cégnek, hogy ők is neki tudjanak látni a melónak, amint van telefonvonal. Ehhez hozzátartozik, hogy a netünk egy tök másik cégtől van, nem a telefontársaságtól. Lerendeztem az internetet is seperc alatt, a postán átirányítottam a leveleinket az új helyre és kész is volt minden.
Az adóhivatal már csak extra kitérő volt, mindkettőnknek járt némi visszatérítés, pár hónapja be is küldtem a bevallást, és rájuk csörögtem, hogy mi újság. Az ügyintéző pötyögött a számítógépén kicsit, majd sűrűn elnézést kért, mondván, hogy 3 nappal elcsúsztak, ezért most sürgősségileg intézik és 5 napon belül utalják is a pénzt. Ezek után még megkértem a nénit, hogy javítsa át a levelezési címet, majd további szép napot kívánva elköszöntünk. 
Nem hasonlítgatási célzattal írtam ezt vagy ilyesmi, hanem mert még mindig jól esik, hogy itt így működnek a dolgok , és levették a terhet a vállamról ezzel a hozzáállással, mert valljuk be őszintén, minden költözésnél ez a legfőbb rémálom, az intézkedős része. Sajnos hajlamosak vagyunk egy idő után csak élni a hétköznapokat, már nincs meg az újdonság varázsa, de az ilyen ügyintézős/mindennapos dolgok segítenek meglátni, hogy igen, jó itt, nekem az elmúlt 1-2 hét segített, hogy újra megtaláljam a szépet, amit talán 1 éve láttam utoljára, újra nyitott szemmel járok, felfedezek apró csuda dolgokat a kocsiban ülve, a boltba menet, csak úgy. Szeretünk itt élni. 

PR aka letelepedési engedély

Ismét jól eltűntem, hónapok óta nem írtam, na de ahogy mondani szokás, ami késik nem múlik, úgyhogy most itt vagyok. 
Mielőtt belekezdenék a folyamat ecsetelésébe, hogyan is kaptunk szép matricákat az útleveleinkbe, megemlíteném amolyan sors keze dologként, hogy a pappito blogján futott Új Zéland kvízjáték nyereményem átvétele után (ezúton is köszönöm a klassz ajándékot) pár perccel vettem észre onlájn, hogy a rezidenszi jelentkezésünk mellett a megszokott "folyamatban" helyett az "elfogadva" szó szerepelt. Azt hittem egy pillanatra rosszul látok. :) 
A jelentkezéstől számítva vezettem egy listát, hogy mikor mik történtek, a mostanában  letelepedési engedélyért (Rezidenszi, PR) folyamodóknak időbeli támpontnak jó lehet.
Letelepedési engedélyt kapni sokféleképpen lehet: családtag révén, szakképzettként (skilled migrant), work to residency szisztémával és még sorolhatnám. Én csak a másodikra térnék ki, arról vannak személyes tapasztalataim.
Röviden, van egy felállított ponthatár, amit minimum el kell érni, anélkül szóba sem állnak az emberrel. Ez mostanság 100 pont. Ezzel egy pool-ba (nevezzük mondjuk adatbázisnak) kerül az ember, ebből válogat a bevándorlási hivatal kéthetente különböző kritériumok alapján. (A 140 ponttal rendelkezőket pl automatice kiválasztják.) Ez az EOI-ként ismert procedúra. Ekkor még nem kell benyújtani semmiféle bizonyítékot, ez csak egy jelentkezés, online kitöltve 400 NZD, postai úton 500 NZD-be kerül. Ha ezt sikeresen teljesíti az ember, akkor jön a második forduló, az ITA, alias küldenek egy levelet, hogy előzetes elbírálás alapján sikeresnek tűnik az ügyed, küldjed be a papírokat amit kérnek (erkölcsi, anyakönyvi kivonat, orvosi vizsgálat, mellkasröntgen stb), bizonyítékot arról, amire effektíve pontokat számoltál magadnak jelentkezéskor (bizonyítvány, munkaszerződés stb). Pontokat lehet kapni végzettségre, helyi munkahelyre, kor-ra, partner végzettségére/munkájára (ha teljesíti a nyelvvizsgakövetelményt), szakmai gyakorlatra stb.
Ez a fázis eltart egy darabig, ellenőrizgetnek mindent. Értelemszerűen minél több dologra számoltál pontot, annál több papírt kell beküldened, ergo annál tovább tart majd az egész ügymenet, mire mindent lecsekkolnak. Szóval nem érdemes belemenni a hű, rekordmennyiségű pontokat szerzek játékba, keep it simple.
Ha ez sikeres, akkor a bevándorlási hivatal küld egy levelet, hogy elviekben elfogadták a pályázatodat, fizess be némi illetéket és postázd nekik az útlevelet/útleveleket. Ez már abszolút a finis, itt már egyenesben vagy, csak az útleveledre kell várni hogy visszaküldjék. Ez a hivatalos álláspont szerint 30 munkanap max. Dióhéjban ez volna az eljárás. A mi esetünkben a dátumok így néztek ki: 
EOI jelentkezés: március 11.
Kiválasztottak az adatbázisból: március 14. (ezt ahogy láttam onlájn, gyorsan kértem is az orvosi vizsgálatra időpontot, hogy mire jön a levél, hogy küldjük be a papírokat, már kezünkben legyenek az eredmények)
ITA (a levél, amiben értesítenek, hogy küldd a papírokat)  : április 14.
Postára adva: április 30.
Beérkezett: május 1.
Approved levél: aug 1.
Útlevél postára adva: aug 3.
Útlevelek vissza matricával: aug 17.
Tehát onnantól számítva, hogy a bevándorlási hivatal megkapta a jelentkezést, a mindenféle papírokkal együtt orvosistól mindenestől, napra pontosan 3 hónap után kaptuk a levelet, hogy gratulálnak, ezután 2 héttel (tegnap) pedig már vissza is érkeztek az útlevelek a matricával. 
A mi esetünkben én voltam a fő jelentkező, számoltam pontokat a végzettségemre (helyi), a munkahelyemre, a koromra, extra pontot férj munkahelyére, így túl is léptük az automatice kiválasztáshoz szükséges 140 pontot. Mivel a partner végzettségére/munkahelyre csak akkor jár a plusz pont, ha teljesíti a fő jelentkezőtől is elvárt nyelvvizsga szintet, ezért Férj még januárban el is ment IELTS nyelvvizsgát tenni, aminek februárban kaptuk meg az eredményét. (Alapesetben nem kötelező a partner nyelvvizsgája, bár apróbetűvel le van írva a szabályoknál, hogy bármikor kérhetik) Közben kértünk Magyarországról erkölcsi bizonyítványt, hogy az is itt legyen már, mikor szükség lesz rá.
Anyagi vonzata az egésznek:

IELTS nyelvvizsga: 295 NZD
EOI 
(onlájn küldtük be):  400 NZD
Orvosi vizsgálat:  
600 NZD
Letelepedési engedély eljárási ktg: 
1400 NZD
Illeték: 
600 NZD
Konzul hitelesítés:  
60 NZD(Az erkölcsi bizonyítványokat és anyakönyvi kivonatokat én lefordítottam, a konzul csak hitelesített, így a fordítási díjon nyertünk nem kicsit)
Összesen:  3355 NZD
Az egész döntés váratlanul ért egyébként, valahogy abban a hitben voltam/tunk, hogy majd biztos lesz pár kérdésük telefonon, vagy interjú (én ugye nem csináltam nyelvvizsgát, de ezek szerint elfogadták az angol nyelven szerzett bizonyítványaimat bizonyítékként) vagy akármi, de semmi nem volt. A főnökömet mondjuk megkeresték levélben, hogy ellenőrizzék a munkahelyet, de semmi több. Na de ez már csak mellékinfo, szóval sikerült elérnünk, amiért küzdöttünk, és most örülünk. :) 

Műszaki vizsga

2009. 03. 13. - írta scarpetta
Kategóriák: NZ vegyes

Múlt héten volt esedékes a kiskocsim műszaki vizsgája, szépen be is jelentkeztem, ahogy kell. Meló utánra kértem időpontot, így meg is tudtam várni az eredményt.
Sajna nem ment olyan zökkenőmentesen, mint hittem, kiderült, hogy az akárminek (steering rack joint-talán gömbcsukló?) van egy kis "játéka", és ezért nem tudják átengedni a vizsgán. Gyorsan meg is nézettem a bácsival a naptárában, hogy mikor tudja leghamarabb elvállalni a javítást. Péntekre beszéltük meg, mondván, hogy aznap szabadnapos leszek, nem lesz szükségem a kocsira.
Persze ahogy az már lenni szokott, nem jött össze, ahogy elterveztem, mert behívtak péntekre melózni. Csütörtökön felhivtam a műhelyt reggel, hogy esetleg meló után otthagyhatnám-e náluk a járművet, mert pénteken nem tudom odavinni, lévén hogy én 3/4 7kor kezdek dolgozni, akkor meg még a szerelde nincs nyitva. Mondták, hogy csak nyugodtan, várnak szeretettel.
Szóval délután odamentem, a szerelő bácsi bepattant mellém a járgányba, én hazavezettem, ő meg visszavitte a kocsit, hogy reggel tudjanak rajta dolgozni. Még nem is végeztem a melóval pénteken, mikor hívtak, hogy kész a kocsi, rajta van a műszakis matrica is, meg elvitték futóművet beállítani, mehetek érte, amikor csak akarok. :) Munka után a főnököm elvitt a szervízbe, én fizettem, és már ugorhattam is be a járgányba. Ismét nem csalódtam a műszakis bácsiban (eddig is mindig hozzájuk vittük mindkét kocsit), tiptop munkát végzett/végeztek (mondjuk a pasi szerintem már akkor is ezzel foglalkozott, amikor én még csak az óvónők idegein táncoltam), igen rövid idő alatt, és teljesen korrekt áron.

Azért jót röhögök magamon, hogy így közel 1 év után is még meg tudok lepődni, hogy "jé, igazi szolgáltatást nyújtottak". :)

Munka

2009. 02. 28. - írta scarpetta
Kategóriák: NZ vegyes


A nagy eltűnésem közepette sikerült munkát is találnom teljes állásban. Megvolt az első hetem, az alapján nagyon tetszik. A főnököm és kollégáim hihetetlen jó arcok, az egész légkör családias, jókat beszélgetünk, hülyéskedünk, jól telik az idő nap mint nap. Az egyetlen negatívum, hogy Férjjel nem látjuk egymást egész héten, lévén hogy én nappal dolgozom, ő meg ugye este/éjjel, de legalább a hétvégét együtt tudjuk tölteni, ilyen már régen nem volt. :) Az olasz étteremben felmondtam, abszolút barátságosan köszöntünk el egymástól, még egy nagyon klassz sütis könyvet is kaptam búcsú ajándékba. :) Szóval mostmár remélem belerázódunk a rendes kerékvágásba, és csak a dolgos hétköznapokra fókuszálhatunk végre.

Kórházi beszámoló

2009. 02. 28. - írta scarpetta
Kategóriák: NZ vegyes

Sikerült helyrerázódnom, mondhatni már 99%-on üzemelek. Gondoltam, írok pár sort az itteni kórházról érdekességként. A Zuram felhomályosított, hogy én otthon csókos ellátást kaptam, ne ahhoz viszonyítsak, úgyhogy megpróbálok nem összehasonlítást írni.
Szóval vasárnap este bementünk a kórházba (én inkább kúsztam, mint mentem), beírták a rendszerbe az adataimat, majd kaptam egy ágyat, hogy majd jön valaki és megnéz. Másfél órával később jött egy nővérpasi mindenféle tűvel felszerelkezve, vérvétel és kanül be-applikálási célzattal. Ez utóbbit nem sikerült eltalálnia egyébként, de mázlimra a következő órában egy másik nővérbácsi jött, aki észrevette, gyorsan kiszedte és kaptam másikat.
Időnként arrajárt valaki, adott egy kis morfiumot, de ezen kívül sok minden nem történt. Hajnal fél három körül azért rákérdeztem az éppen aktuális "drogdílerre", hogy mikor várható az orvos felbukkanása, csak hogy tudjuk, hogy mi újság van, mondta, hogy majd valamikor reggel felé. Úgyhogy férjet hazaküldtem aludni, én meg maradtam enyhe kábulatban plafont bámulni.
Hajnalban megérkezett az első orvos (rezidens), mindenféléket kérdezett, majd mondta, hogy különböző sok-sok vizsgálatokat szeretne kérni, de előbb egyeztet a főnökével. Nemsokkal később mentem is ultrahangra, majd egy másik szakorvos jött hozzám, majd megint vittek valahova. Szóval felpörögtek az események, volt még egy ultrahang. CT, röntgen, vérvétel hegyek, szóval mindenféle izgalmas dolog, igazi kalandpark fíling. :)
Nem is húznám tovább a sztorit, valamikor délután átvittek a mittudomén milyen osztályra, hogy ott van a szobám, ott is időnként jött egy nővér, kaptam infuziót, meg morfiumot, és antibiotikumot is, és szorgosan ellenőrizték a vérnyomásom és a hőmérsékletem.
Lényeg a lényeg, 3 napig nem történt igazából semmi, reggelente megjelent egy csapat orvos, az egyikük megnyomkodta a hasam, én vinnyogtam, ők hümmögtek, majd távoztak. Azt hiszem a harmadik napon váltam csak kicsit érzékenyebbé, és kérdeztem rá, hogy ugyan nem ehetnék-e már valamit, mert klassz ez az infuzió dolog, meg minden (még kis kompjúterrel is össze volt kötvev bizony), de én ÉHES vagyok és ég a gyomrom, és különben is a szobatársaim ott esznek körülöttem, hát nincs igazság? De sajnos nem voltam elég meggyőző, kint hagyta a bácsi a "nem ehet-nem ihat" táblát az ágyam felett.
Aztán a 4.napon reggel nemcsak "nyomkodás-Aú, itt fáj, ott is fáj-Hmm-Távozás" történt, hanem elmondták, hogy mindenképp műtét lesz ennek a vége, kiveszik az epehólyagomat, és akkor minden szuper lesz, csak még az időpontot nem tudják, de én vagyok a következő a várólistán.
Mázlimra még aznap délután lett hely, jöttek is értem, bökdöstek, beszélgettek, mindenféle papírokat írattak alá, és már tették is a fejemre a maszkot. (A szobámban látott dokik közül egy sem volt a műtőben, gondolom itt külön orvosok vannak, akik nézegetik a beteget, a másik fele meg kaszabol). A műtét 2.5-3 óra volt, utána ébredeztem kicsit, aztán vissza is vittek a szobámba. És aznap már kaptam vacsorát. :)
Másnap reggel bejött a szokásos orvoscsapat, akkor már nem nyomkodtak, csak kérdezték, hogy vagyok, majd elmentek zárójelentést írogatni, én meg telefonáltam Férjnek, hogy akkor jöhet értem.
Összegezve, nekem kicsit szokatlan volt, hogy 4 napig nem történt semmi, de mint írtam, én otthon el voltam kényeztetve kórházi ellátás szempontjából. Viszont itt legalább kivizsgáltak A-Z-ig, hogy biztosra menjenek, hogy tényleg az a bajom, amire gyanakszanak, nagyon szépen is dolgoztak, szerintem kb 1 hónap múlva már a műtéti hegek sem látszanak majd. :)
Az anyagi részére vonatkozó kérdéseket megelőzvén, nem nincs hálapénz, meg borítékozás. Volt érvényes biztosításom, a biztosítótársaság gondos vizsgálat után fizette a számlát, tehát nekem ez a kórházi tartózkodás semmibe nem került, csak a parkolásért kellett (volna) fizetnie Férjnek, mikor jött látogatni, de ezt is megúsztuk az esetek többségében, lévén hogy az én kis hős Férjem szinte egész nap velem volt (hiába na, nem nagyon bírunk egymás nélkül lenni), és hát este 6 után már zárva volt a fizetős bódé, a sorompó meg nyitva. :)

UPDATE: Kaptam némi visszajelzést ehhez a poszthoz, úgy tűnik nagyon negatívnak tűnt a leírásom, úgyhogy pontosítok kicsit. Tehát, meg voltam elégedve az ellátással, a kórházzal, a felszereltséggel, a tisztasággal, szóval mindennel. Csak furcsa volt a várakoztatás, de ezt nem rosszként kell érteni, és mint írtam is, nekem Magyarországon jó dolgom volt, na. :)

Bejelentkezés

2009. 02. 08. - írta scarpetta
Kategóriák: NZ vegyes

Gondoltam ideje életjelet adni mostmár.Tartozom még egy könyves listával, Judit jóvoltából, aki meghívott a mit olvastál tavaly játékba. Néztem pár igen jó filmet is, amiről szándékomban áll írni. Szóval igyekszem majd bepótolni, csak most némi erőt gyűjtök előbb. 

Kórházban töltöttem pár napot (és valamikor lesz még egy menet), sajnos még mindig nem vagyok jól, ezáltal az élet kedvem is a nullával egyenértékű, úgyhogy inkább most nem is írnék egy darabig a blogra, majd ha kicsit helyrejövök, írok bővebben is.

Nyaralás - utolsó rész

2009. 01. 24. - írta scarpetta
Kategóriák: Kirandulas, NZ vegyes

Nem a nyaralás tartott sajnos ilyen sokáig, csak eltűntem kicsit blogügyileg. Szóval ott hagytam abba, hogy Taupo-n a szálláson még pihengettünk kicsit. 
Hamar eljött a reggel, ezzel a kijelentkezés ideje és a nyaralásunk vége is. A Taupo tóról búcsúzóul készített.
Elindultunk hazafelé, na de hogy mégse legyen annyira szomorkás ez az út, még tettünk egy kis kitérőt a Karangahake Gorge Historic Walkway-hez.
Igen klassz túraútvonal a Paeroa és Waihi közt 1979-ben lezárt vasútvonal mentén. Három kiindulási pontja van, mindegyikhez van parkoló a látnivalókról kihelyezett táblákkal, jelezve az egyes túrák hosszát, történeti információk az aranybányáról, és a Talisman és Woodstock Battery maradványairól. A tó, ami mentén haladtunk gyönyörű, magas fákkal és domboldallal van körülvéve. Ez a rész egyébként a függőhidat kivéve mozgáskorlátozottak, babakocsival kirándulók és kerékpárral közlekedők számára is megközelíthető.
Sajnos nem tudtunk végigmenni a teljes útvonalon, lévén hogy a Taupoban fogott pisztrángjaink még el nem fogyasztott része a hűtőtáskában pihent, úgyhogy ide még mindenképp visszamegyünk valamikor, megéri.
A séta végén átmentünk a parkolóval szemben (az út túloldalán) levő Talisman kávézó névre hallgató vendéglátóegységbe, ami a neve ellenére inkább étteremként funkcionál, arra járóknak kötelező programként ajánlom. Az étel isteni finom volt, csak úgy mint a kávéjuk (ez a nem semmi) a kerthelyiség pedig igencsak hangulatos, virágokkal-fákkal, mindenféle növényekkel, kis aprószemű kövekkel. Az egész egy óriási pluszt adott az amúgy is jól sikerült nyaraláshoz.
Immáron jóllakottan (enyhe kifejezés) igaziból is elindultunk hazafelé. A ki és elpakolás és egyéb teendők után még csináltam krumplipürét és szószt megsütöttem a pisztrángokat, majd Ken-ékkel kiegészülve jól megettük őket. (esetlegesen aggódóknak: a halakat már félig előkészítve fej-farok és csontok nélkül tettem a hűtőtáskába 4 jégakku társaságában, amihez még csatlakozott egy 3 kilós zacskónyi jég is, tehát meg sem kottyant nekik a kis kitérőnk Taupo-ból hazafelé)

Összegezve: remekül telt ez a 6 nap, sok szépet láttunk, és már alig várom a következő alkalmat hogy ismét kirándulhassunk. :) 

Nyaralás - 2.rész

2009. 01. 14. - írta scarpetta
Kategóriák: Kirandulas

Napier-ből kb 2 óra autózás után megérkeztünk Taupo-ba. Aranyos kis üdülőváros, a főbb utcákon millió kávézóval, sok turistával és utazó vidámparkkal. Taupo-ba nem foglaltunk szállást, gondoltuk adunk a spontaneitásnak egy esélyt na meg felmérjük a terepet. Sikerült egy igen jó kis helyet találnunk, sima hétköznapi backpackers-háznak tűnik kívülről, kicsit megkopott festékkel, de belülről igen kellemes. A személyzet aranyos és segítőkész, a szobában van saját fürdő, a konyha és étkező jó tágas és tiszta. A kertben található medence és jacuzzi használata ingyenes.
Mivel délután érkeztünk,  nem terveztünk programot, csak becuccoltunk a szobánkba,majd fürdőruhával, kis pléddel és könyvvel felszerelkezve lebattyogtunk a medencéhez. Estefelé elmentünk a kikötőbe sétálni, nézegettük hajó és horgásztúrákról kihelyezett prospektusokat. Az egyiknél elidőztünk egy darabig, mázlinkra, mert akkor érkezett vissza a hajóval Marty, a tulaj, akivel beszélgettünk kicsit, majd leszerveztünk egy horgásztúrát másnapra. 

Hajnali 7.50-kor találkoztunk Marty-val a kikötőben, kitöltöttük a papírokat a horgászengedélyhez, aztán usgyi, száguldottunk is pisztránglesre. Útközben láttunk maori sziklafaragást, na meg persze jópár másik hajót. :)
A horgászat jó móka volt, lassan haladtunk a vizen, és amikor kapás volt, akkor megálltunk, hogy kifoghassuk a zsákmányt, majd mentünk tovább. Pisztrángot nem lehet vásárolni, de amit kifog az ember, azt hazaviheti persze csak bizonyos méreten felüli halakat szabad és a napi limit fejenként 3 pisztráng. Ezt mi 3 óra alatt teljesítettük is, úgyhogy igen hamar vége lett a túrának. :) Visszafelé úton már csak házikekszet ettünk és kávéztunk-teáztunk, kenyérrel etettük a kis potyautas kacsákat, akik felmerészkedtek a hajó lépcsőjére, ezek is a kirándulás részét képezték. :) 
Ezt a programot szívesen ajánlom, egyrészt mert jó muri, másrészt mert a kifogott pisztráng isteni finom. :) 

A halakat beraktuk a hütőbe a szálláson, mi meg elmentünk megnézni a Huka Falls-t. Erre nem térnék ki különösebben, a wikipediában klassz kis leírás van róla.

Rábukkantunk a Wairaki Terraces Walkway-re, benne kis maori falu, gejzír, tó stb. A belépőjegyvásárláskor adnak egy 3 oldalas leírást, benne az összes épület és természeti jelenség történetével/legendáival. Ezt majd beszkennelem és felteszem a képekhez. Én séta közben olvastam is a papírt, nézelődtem és az egész teljesen magával ragadott. Furának tűnhet, de olyan hangulata van a helynek, mintha egy kisebb időutazáson vettem volna részt. Áh, lehetetlen elmesélni. Szóval a hozzám hasonló szentimentális őrülteknek kötelező program. :)
Még bóklásztunk kicsit, aztán visszamentünk a szállásra, ahol előkészítettem-megsütöttem az egyik pisztrángot, hogy jól megegyük szegényt, mint már emítettem pár sorral feljebb, isteni finom lett. :)

A következő nap ellátogattunk Rotoruára. Kedvelt turista célpont, bár nekem nem sikerült megfejteni, hogy miért. Lehet, hogy az is számít, hogy mi útközben már láttunk sok mocsarat, és gejzírt, tehát ezek kicsit sem hatottak ránk az újdonság erejével. Aztán a kirándulás legnagyobb csalódása a Te Puia nevű létesítményben ért. Van bent sétaút, egy kiwi-ház benne két darab kiwi madárral, ezzel még nem is lenne baj, de mi befizettünk egy maori előadásra is, na azt nem kellett volna. Amennyire előző nap megfogott Taupoban a maori kis falu hangulata, ez legalább annyira taszított. Abszolút nulla eredetiség, az egész egy borzalmasan megrendezett fél órás valami volt: éneklés-táncolás-egy haka-aztán integetés. Az egyik előadó konkrétan vakarózott időnként, nézelődött és néha elröhögte magát és hát a többiek sem voltak a helyzet magaslatán, na. Szóval nem akarok én gonosz lenni vagy ilyesmi, és sanszosan a műsor borzasztósága az oka, de Rotoura nem lopta be magát a szívembe. Egyszer megnéztük, és szerintem részünkről ennyi. :) 

Visszamentünk Taupo-ba a szállásra, medencéztünk-olvasgattunk kicsit, aztán lepihentünk.

Nyaralás - 1.rész

2009. 01. 11. - írta scarpetta
Kategóriák: Kirandulas, NZ vegyes

Íme a beszámoló első része. Előre jelzem, hogy nem tértem ki részletesen település és egyéb leírásokra, a nevek alapján google-ben keresve rengeteg információ megtalálható. 
Január másodika reggelén elindultunk Wellington felé. Első megállónk a Waitomo-i világító kukacos barlang volt, ahova végül nem jutottunk be, két órás sorban állást nem akartunk bevállalni, úgyhogy haladtunk tovább lefelé. A borongós, szürke rossz idő ellenére is szép volt a táj; hegyek (dombok)-völgyek, birkák, farmok, eldugott vízesések mentén autóztunk.
Első megállónknál, Palmerston North-ban csodás napsütés fogadott minket, úgyhogy tankolás előtt még elmentünk megnézni a The Square nevű parkot. Igen szép hely, a szökőkút és kis tó mellett található még a parkban  háborús emlékmű, toronyóra, karácsonyfa (szezonális persze) is. A város is egész kis helyes volna, ha az autósok 95%-a nem sportkipufogóval brümmögtető suhanc lenne. Szóval fél óránál hosszabb ott tartózkodás esetén jó eséllyel számíthatunk fejfájásra. :)

Innen már megállás nélkül mentünk a fővárosba, a lefoglalt szálláson nincs éjszakai recepció, nem akartunk elkésni. Sikerült is időben betoppani az YHA wellingtoni "kirendeltségére", felmarkoltuk a szoba kulcsot, lepakoltuk a cuccunkat, majd bevetettük magunkat a városba nézelődni és vacsorázni.
Wellington szép város, ez nem vitás. Eszméletlen tisztaság volt mindenütt, ahol jártunk. Még a szegényebb környékeken is. Valahogy olyan más hangulata volt Aucklandhez képest, és nem azért mert csak kikapcsolódásként jártunk ott kilépve a mindennapok szürkeségéból. Az egész hely kicsit nyugisabbnak tűnt, nem annyira zsúfolt és rohanós, mint amit én gondoltam volna egy fővárosról. Már az autópályán Wellingtonhoz közeledve is feltűnt, hogy a környezet is mennyivel másabb, nem olyan lapos (és itt ezt most földrajzi értelemben mondom) mint itt felénk.
A városban nézelődés után lementünk Owhiro Baybe, megnéztük a naplementét a parton, csináltunk pár képet, majd visszamentünk a szállásra pihenni, hogy másnap a szobából kijelentkezés után, frissen és üdén sétálhassunk végig a Botanikus kerten.
A Cable Car-ral (ez olyan, mint a sikló vagy fogaskerekű Budapesten) mentünk fel a hegyre, ahol enyhén borús, de szép wellingtoni panoráma fogadott minket. Mivel elég szeles idő volt ottjártunkkor (és akkor még finoman fogalmaztam :) ), nem sokat ácsorogtunk a kilátóban, inkább bevetettük magunkat a Kertbe.
Klasszul van kialakítva az egész, van kis túraútvonal, ha valaki nem boldogulna a bejáratnál felmarkolható kis térkép-szórólappal. Csak megjegyzésként, retúr jegyet vettünk a siklóra, ez teljesen felesleges volt, mert a túra vége konkrétan a kiindulóponthoz vezetett.  Ennél többet nem is tudok írni a Botanik Gardennel kapcsolatban,  csak  annyit, hogy aki Wellingtonban jár, semmiképp ne hagyja ki. 
Következő megállónk a Red Rocks Reserve volt, ahol egy vulkanikus kitörés következményeként lehet látni a szép vörös (láva)köveket a parton. A tudományos magyarázat szerint egy kisebb mennyiségű vas-oxid adja a különleges színt, az egyik maori legenda szerint pedig Kupe-egy polinéziai felfedező paua-t (shellfish=kagylót) gyűjtött, az egyik becsípte a kezét, és a vérzés elszínezte a köveket.
Az első kövek egy kb 30-40 perces sétát követően láthatók (ez az idő rövidíthető egy, a szokottnál kicsit magasabb építésű négykerék meghajtású autóval), Mi eddig a pontig mentünk, de a parton továbbhaladva kilométereken keresztül még megtalálhatóak a lávakövek, sőt ha valaki terepjáróval vág neki az útnak, akkor az első megállótól számítva egy jó órás autózást követően fóka kolóniát is láthat.
A vörös kövek után folytattuk utunkat Napier felé, útba ejtve egy táblát, amin a világ (egyik) leghosszabb helyneve található. Őrült ötlet, a tábla egy igen eldugott helyen van, térképen nincs rajta, GPS-nek fogalma sincs róla. (Mi úgy találtuk meg, hogy a Google Earthben meg volt jelölve a pont, és azalapján belőttünk egy körülbelüli irányt.)
Abszolút vidéki utakon autóztunk, egy ideig még áthaladtunk kis városokon/falvakon, (itt jegyezném meg, hogy tüneményesek a vidéki népek, a Greytown-i helyi kisboltban a pultos néni olyan rántott csirkehúst sütött nekünk, amit csak férj nagymamája tud), az utolsó lakott településen még tankoltunk egyet, megkérdeztük a benzinkutast, hogy ugyan jó irányba megyünk-e, de még soha nem hallott erről a tábláról, viszont az összes betérő vásárlót megkérdezte. A végén egy egész kis csapat gyűlt össze, térképet bogarászva, hogy hol is lehet ez a titkos hely, ami még a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült. Megoldás nem született, de legalább jól szórakoztunk mindannyian. :) Útnak indultunk, még nagyobb lelkesedéssel, hogy mostmár muszáj megtalálnunk a helyet. Innen már kicsit világ vége fílingje volt az egésznek, se térerő, se egy telefonpózna, szinte semmi jele a civilizációnak, csak zöld táj, hegyek fenyőkkel, kacskaringós hegyi utakkal, aztán ennek is vége lett, csak nagy sík legelők maradtak, időnként feltűnt egy-két farm épület birkákkal, majd megint a nagy semmi.
Nem húzom tovább a sztorit, sikeres volt a küldetés. Mint az sejthető, rajtunk kívül senki nem járt arra, úgyhogy munkába állítottuk a kameraállványt, majd átrohantunk az úton, és beálltunk a tábla mellé megörökíteni az utókornak, hogy ott jártunk. :) 
A fotózkodás végeztével bepattantunk a kocsiba és meg sem álltunk Napier-ig. Még a wellingtoni YHA-ban foglaltattunk magunknak szállást a napier-i hostelükbe. Mivel a foglaláskor említette a pultos néni, hogy Napierben előbb végetér a munkaidő, még a kocsiból odatelefonáltam, hogy érkezünk. Nem is volt probléma, a néni lediktálta telefonban a főajtó belépőkódját és ott hagyták nekünk egy borítékban a kulcsot a szobához. 

Este csak sétáltunk kicsit, meg elmentünk bevásárolni másnapra némi reggelit és szendvicsnek valót az út további részére.
Reggel lementünk a partra, (ami konkrétan a szállásunkkal szemben volt az úttest túloldalán), meglepő módon már ilyen korán is szuper idő volt. A parkolóban pedig épp piacozás folyt, igen kellemes hangulattal. A vattacukros, lakókocsis hotdogos, bizsuékszeres-kacatos, kiskutya árus és ócskás láttán előtörtek kedves gyerekkori emlékek (még gombóc is lett a torkomban), mikor apuval kimentünk a vásárba órákig nézelődni, majd átsétáltunk a városi sportpályához, vettünk papírzacskós szotyit meg tökmagot és megnéztük a helyi csapat aktuális focimeccsét. :) 
Napier egyébként egy helyes kisváros, pálmafákkal szegélyezett utakkal, art deco stílusban épült házakkal (azért nem minden ház, sőt, szerintem több a hagyományos), jó kajáldákkal. Szerintem még visszamegyünk egyszer kicsit hosszabb időre is, mint ez a mostani 1 nap. :)

Folyt. köv.

Visszajöttünk

2009. 01. 08. - írta scarpetta
Kategóriák: Kirandulas, NZ vegyes

Véget ért a nyaralás-kirándulásunk sajnos, már ma meg is kezdem a dolgos hétköznapokat.

Igyekszem írni a beszámolót és töltök fel majd képeket is az albumba. Elöljáróban annyit, hogy szuper volt, Új Zéland (amennyit most megismertünk belőle) pedig gyönyörű.