A jómúltkor írtam pár negatív dolgot, ezt ellensúlyozandó, most írok két pozitív sztorit :)
Kb másfél hete volt, hogy kinéztünk valamit a trademe-n (olyasmi mint az e-bay vagy vatera), felhívtam a hirdetőt, hogy esetleg meg tudjuk-e nézni a cuccot, mielőtt elkezdenénk licitálgatni. Mondta a hölgy, hogy persze, nyugodtan. Egyeztettünk címet, telefonszámot, és hétvégén felkerekedtünk Kerikeribe, ami innen egy jó 3 órás út.
Közeledve a megadott címhez kicsit kezdtem kételkedni a gps szavahihetőségében, aztán egyszercsak megpillantottam a házat a domb tetején. Méghogy ház, inkább hasonlított az az építmény egy villára, kilátással a Bay of Islandsre. Megérkeztünk, az udvaron volt anyuka, apuka és a legidősebb gyerek, akik olyan lelkesedéssel fogadtak, mintha ezer éves országos cimborák lennénk, nem holmi idegenek az Aucklandi régióból, akik vásárlás előtt szeretnék kipróbálni a terméket. :) A fiúk (apuka, gyerek és a Zuram) elindultak a lenti kertbe, mi anyukával beszélgettünk kicsit, megetettük a kutyát, majd csatlakoztunk a többiekhez. Minden rendben volt, úgyhogy meg is egyeztünk az árban, fizettünk, majd mentünk a kocsihoz. Normál esetben itt jönne az, hogy elköszöntünk, és elindultunk hazafelé, na de nem ez történt.
Behívtak a házukba, én kaptam kávét, a háziúr elkezdte férjet sörrel itatni, anyuka kipakolt az asztalra rágcsálnivalókat meg dip-eket (mártogatós szósz), cseverésztünk, aztán (2 órával később) előkerült egy kis bor is ("ezt kóstold meg, és erről mi a véleményed?" stb), nehogy már ne érezzük vendéglátva magunkat. Már erősen későre járt, és ugye még előttünk állt a 3 órás autóút, úgyhogy felálltunk és elköszöntünk. A házinéni pedig sajnálkozva mondta, hogy jaaaj, milyen kár, hogy most itt ez a sok gyerek (a kisebbik lánynak szülinapi bulija volt, és maradtak a kis barátai), különben simán alhatnánk az egyik vendégszobában és akkor nem kéne éjjel vezetni. :) Én már a snack-eknél sokkolva voltam, úgyhogy erre már nem is igen tudtam mit felelni, csak hogy áh, ugyan. (és nem tettem hozzá, hogy "elment az eszed, most láttál minket először, mi van ha emberevők vagyunk?")
Kikísértek minket, mondták hogy örültek a találkozásnak, és ha bármikor erre járunk, ne felejtsük el, hogy már itt is vannak barátaink, és bármikor ugorjunk csak be.
A dombról leérve a főútvonalra kanyarodás előtt még ültem egy kicsit a kormány mögött, és csak azt kérdezgettem a Zuramtól, hogy ez most mi volt? Melyik bolygón vagyunk? :) Ha esetleg nem jött volna le a sztoriból, nem azért ujjongtak ennyire, mert nem sűrűn látnak embert, hanem egyszerűen ilyenek, az igazi kiwi vendégszeretet lakozik bennük, aminek apróbb megnyilvánulásait már többször tapasztaltuk vidéken kirándulva.
A másik történet a minap esett meg. Csörgött a telefon, férj szólt, hogy engem keresnek. Átvettem a kagylót, a hölgy a vonal végén a háziorvosi rendelő egyik recepciósa. Azügyben hívott, hogy a doktornő nézegette a kartonomat (igen, csak úgy), és látta hogy volt nekem egy ultrahang vizsgálatom, amin anno találtak pár nem odavaló "dolgot", és hogy azóta voltam-e valahol kontroll-on ezzel kapcsolatban. Mondtam, hogy nem. A doktornő szeretné, ha elmennék, csak hogy megnézzük, hogy mi lett a "dolgokkal", eltűntek-e, nem-e, van-e valami teendő stb. Magánorvoshoz szeretnék menni, vagy szeretném-e hogy ők leszervezzenek nekem egy időpontot a kórházban. Mondtam, hogy tökéletesen megfelel a kórház is, hálás lennék, ha akkor oda kaphatnék egy beutalót. Oké, mondta a néni, akkor ők ezt leegyeztetik a kórházzal és akkor én majd kapom postán az értesítőt, hogy mikor menjek. Én megköszöntem, ő szintén megköszönte az időmet, majd elnézést kért, hogy zavart.
Azért gondolom az sejthető, hogy jó egy percig csak álltam a telefonnal a kezemben, hogy mi is történt tulajdonképpen. Azt hittem, ez a doktornő már nem tud meglepni, de mégis. Ő volt, aki tavaly (tavalyelőtt vagy mi, 2008) karácsony előtt csinált mindenféle vizsgálatot, mikor benyekkent a gyomrom, elküldött vérvételre, és mivel másnap vagy hogy már ünnepnap volt, ezért ráírta a laborkérős papírra, hogy sürgős, és megadta a mobilszámát, hogy akármikor is lesz meg az eredmény, hívják fel. A dokinéni hívott is engem este 7kor, hogy megvan az eredmény, minden okés, beszedhetem a bogyókat, amit felírt, és ha bármi lenne az ünnepek alatt, menjek be a kórházba, és őt is hívjam majd fel. Akkor láttam életemben először egyébként, az ünnepeket meg simán átvészeltem, sőt, még egy extra hónapot is, februárban kellett csak kórházba mennem. :)
Szóval igen, ezek azok a dolgok, amik elfeledtetik az árnyoldalas bejegyzéseimet, és ami értelmet ad e bejegyzés címének.
No comments:
Post a Comment