Hajóproject 1. rész (Trimaran)

Még mindig tartozom az új szerzemény című bejegyzéssel, de mivel az eredetileg egy másik hajóról szólt volna, amit közben lecseréltük egy nagyobbra, egy 8 méteres vitorlás trimaránra, így ez a poszt most valójában az új szerzemény 2.0. :)

A hajó hazajuttatása igen kalandosra sikerült, ez a bejegyzés erről fog szólni. Hajónapló Whateverék módra. :)

Szóval a hajót Taurangában vettük, ami Aucklandhez kicsit sincs közel. Főleg nem vízi úton, úgyhogy egy kis szervezést igényelt, már csak azért is, mert sem én, sem férj még soha nem vitorláztunk. Január másodikán hosszú hétvége révén  lementünk Taurangába. A terv az volt, hogy a Zuram és a főnöke, aki 20 éve vitorlázik, felhozzák a hajót, én meg visszavezetem a kocsit Aucklandbe. Eszerint jártunk el, én szépen haza is értem, a fiúk pedig hajóztak hazafelé. Legalábbis én ebben a hitben voltam, amíg férj fel nem hívott, hogy nagyon nem jó irányba fúj a szél, nem haladtak semennyit csak cikkcakk-oznak és inkább visszafordulnak. Úgyhogy kocsiba be, irány vissza Taurangába értük. Este 11re haza is értünk, a hajó pedig továbbra is tőlünk többszáz kilométerre nyaralt.

Értelemszerűen az eredeti terv fuccsba dőlt, kénytelenek voltunk újat kitalálni. Ez persze nagyon egyszerűnek tűnik, de több tényezőnek is teljesülnie kell. Az időpontnak hétvégére kéne esni, mindezt úgy hogy déli szelünk legyen, ami majd x  táv megtétele után északira vált. Na, ezzel az erővel akár lottót is vehetnénk. Mivel férj nem igazán használta el tavaly az éves szabadságát, gondoltuk, akkor itt az ideje. Jan 16tól két hetünk van, hogy hazahozzuk a hajót, ezúttal főnök nélkül, csak mi ketten.

Jan. 15. Péntek

Összepakoltam minden cuccot, ami kellhet az útra, majd felszedtem embert a munkahelyén és elindultunk Taurangába. Útközben megálltunk a benzinkúton feltölteni a gázolajos kannákat, ezt betöltöttük a hajóba.Bedugtuk az akkumulátorokat töltőre, megcsináltunk egy-két apróságot, hogy reggel ezekkel már ne legyen gond, megnéztünk egy filmet a laptopon, majd elmentünk aludni.

Jan 16. Szombat

Ébresztő reggel 6.30kor. Férj által akkumulátorok csekkolása, hogy feltöltődtek-e, vitorlák és kötélzet ellenőrzése,  én addig elmentem a benzinkútra feltölteni a gázolajos kannákat, hogy legyen nálunk tartalék és vettem egy aksi jump start kábelt (bika kábel). Feltöltöttük a víztartályt és a wc-t. Vettem extra lámpaizzókat a hajós boltban, addig férj kiszerelte a kocsiból az aksit. Egyrészt hogy legyen nálunk még egy, tartalékba, a meglévő kettő mellé, másrészt így talán nehezebben lopják el az autót a parkolóból.

9.30 indulás. Szép lassan kicsurogtunk a marinából, és elindultunk északra. Az előrejelzés szerinti déli szél kicsit sem volt jelen.

Estére már igen nagy hullámok voltak, úgyhogy kikötöttünk Whangamata-ban. Szörfösöknek erősen ajánlott, eszméletlen hullámok vannak. Vitorlák elcsomagolva, vacsora-tea,  majd alvás.

Jan 17. Vasárnap

6.20kor ébresztő, készülődés, fél nyolckor indulás.

A szél ismét nem volt a legjobb, de azért egész jól haladtunk. Kora estére elértünk Great Mercury Islandsre. Ez a hely valami hihetetlen, delfinek versenyeztek velünk huncutul az öbölig, ahol kikötöttünk. Most itt ülök a dekken, férj már a negyedik halat fogta ki az előbb, gyönyörű a táj, akármerre nézek (valami privát sziget félének néz ki, eszméletlen házakkal, igazi luxus üdülőhely), idilli csend (Próbáltam sms-t küldeni immának és pappának, de egy gramm térerő sincs, gondolom a nyaralók felhőtlen kényelmét szolgálandó), madárcsicsergés, friss levegő.

A Zuram befejezte a horgászatot, úgyhogy most vacsora, keksz, tea, aztan alvás. Holnapi terv: Port Jackson. 

Árnyoldal 2. rész

Többször szóba került már fórumokon, blog kommentekben hogy a már külföldön élők hajlamosak csak rózsaszínben látni a világot, nem írnak negatívumokról és így nem teljes az általuk közzétett összkép.

Nekem már volt pár posztom, amiben a negatívumokról írtam, most ismét billentyűzetet ragadok, csak hogy ne érje szó a ház elejét. Előre szólok, nem lesz rövid bejegyzés.

A közelmúltban hallottam néhány lopásos esetről, azt nem gondoltam, hogy közvetlen közelről is szemlélője leszek ilyesminek, sajnos így történt. A többi történetet részletesen már mások blogjain elolvashattátok, én csak amolyan összesítőként teszek róluk említést, nevek nélkül, csak kezdőbetűkkel. Azt hiszem az első sztori, ami a fülembe jutott, az a H-ékhoz való betörés volt, ahol a feleség autóját vitték el a hálószoba ablakon bemászva, így bejutottak a garázsba is. Az autó később rommá törve meglett. Utána R-Zs házaspártól jött a hír, hogy R kocsiját feltörték a belvárosban, elloptak egy Cd tárat és a lejátszó előlapját, ami mondjuk kicsit vicces is, lévén hogy így sem R-ék, sem a tolvaj nem tudja használni a szerkentyűt. A következő, amiről tudomást szereztem, Gy-A házaspárral történt, akik a barátaikkal mentek el kirándulni, az út menti parkolóban letették a kocsit, pechükre a GPS (navigáció) tartóját látható helyen hagyva. A tolvajok feltörték az autójukat, vitték a GPS-t, a barátok táskájával együtt, amiben útlevél, bankkártya, lakáskulcs stb volt.

És akkor jöjjön a két sztori, ami velünk illetve közvetetten velünk történt. Barátaink Melbourne-bol Új Zélandon töltötték a karácsonyi-újévi szabadságukat. Kirándultak itt az északi szigeten (ehhez kölcsön adtuk a GPS-ünket) majd az utolsó pár napot Aucklandben töltötték, a szállásuk egy sok csillagos belvárosi hotelben volt, parkolószemélyzettel meg ami kell. Esténként odaadták a bérelt kocsit a parkolós embernek, reggelente pedig hozták nekik az autót parkolóból. A hazaindulás napjának reggelén (kedden) a személyzet úgy hozta vissza az autót, hogy az ablaka be volt törve, CD gyűjtemény és a mi GPS-ünk ellopva. Barátaink kicsit sem voltak boldogok. Az eset pikantériája, hogy a hotel soha nem adta tudtára a fizető vendégeknek, hogy nekik effektíve nincs saját parkolójuk, és amikor esténként elviszik a kocsikat, akkor azokat egy utcai nyilvános parkolóban hagyják. (értelemszerűen akkor az ember nem hagy a járműben az égvilágon semmit) Felelősséget nem vállalnak semmiért, arra hivatkozva hogy a parkolónál levő táblára is ki van írva, hogy ne hagyjál az autóban értéket. Ez mind szép és jó, de ugye barátaink soha nem látták azt a táblát, sőt, ha ez az eset nem történt volna, sanszosan soha nem derül ki, hogy a hotel által reklámozott saját parkoló nem is létezik. Az egyébként Új Zélandon jellemző kedves, barátságos sepercig tartó ügyintézés itt vérzett el először. Ezt még az autóbérlő cég (direkt nemzetközileg ismert jó hírű cégtől béreltek, nem valami sarki kis boltból) is tudta überelni, mikor barátaink kértek egy csereautót, a cég pedig megkérdezte, hogy de hát miért, csak az ablaka tört ki, nem? Végül némi győzködés után hoztak egy másik kocsit, amivel barátaink és egy éves kisfiuk eljutottak a reptérig, majd rendben haza is értek Melbourne-be egy igencsak álmos lurkóval, már csak a biztosítóval kell lelevelezniük a nyaralás végeredményét.

Mint írtam, az előbbi eset kedden volt. Összefüggés nincs az ő, és a mi esetünk között. Szerdán mentem a bankba mindenféle dolgokat intézni, gondoltam ha már ott vagyok, befizetném a hitelkártyánk éves díját is, nehogy kamatozzon vagy akármi. Mondtam a hölgynek az ablaknál, hogy be szeretném fizetni a kredit kártya tartozásomat. Kérdezi, hogy mennyit kívánok fizetni. Nézek értetlenül, mondván, hogy csak a kártyadíj van rajta minuszban elvileg, és egy másik 20 dolláros tétel. Erre ő elkezd felsorolást írni egy kis fecnire, miszerint 800 dollár meg 137 dollár, itt már megállítottam, hogy szerintem ne írjon tovább, mert nem az én számlámat nézi. Ekkor persze már mindkettőnknek gyanús volt a dolog, főleg hogy abban a pillanatban költött valaki 1650 dollárt a kártyával a város másik végén, amikor én ott álltam a bankban. Bevezettek egy irodába, ahol egy fiatalember közölte, hogy hát nem is az én kártyám a ludas, hanem a férjem költekezik éppen. Mondtam, hogy az furcsa lenne, 1.mert meg szoktunk beszélni mindent, amit veszünk (nem beszélve arról, hogy tuti nem hitelkártyával fizetnénk), 2. a férjem épp a munkahelyén robotol. Erre bankos fiatalember mosolyogva mondja, hogy hopsz, biztos meglepetés lett volna nekem. Itt én már nem mosolyogtam, hanem felhivtam férjet, hogy hívja fel a kártya hátoldalán levő SOS számot, mégiscsak az a ő kártyája ugye. Két másodperc múlva vissza is hívott a Zuram, hogy nincs a kártyája tárcában.

Kártyát letiltottuk persze, addigra már pár ezer dollárt sikerült is elkölteni a tolvajoknak. (Azt továbbra sem tudjuk, hogy mikor, hol és hogyan szerezték meg a kártyát) A bankszámlán tegnap és ma már szerepeltek a konkrét tételek, boltnevekkel stb, úgyhogy felhívtuk mindegyiket, és kértünk számlamásolatokat. Laptop vásárlás műszaki boltban, autószervíz, autófelnik, a rabló tud élni na.

Az aláírások természetesen egyik bizonylaton sem hasonlítanak férj aláírására, úgyhogy az üzletekben dolgozó alkalmazottaknak is külön gratulálok. Az már tényleg az abszurdum csúcsa, hogy a laptopnál még név is van a számlán a garancia miatt, ami még véletlenül sem a kártyán szereplő név.

A bank folyamatosan töltögeti vissza az egyenlegünket, hála az égnek elég egyértelmű volt, hogy nem mi költöttük a pénzt, lévén hogy én a bankban tartózkodtam, sanszosan elég sok kamera is van ott, férj meg a bankkal beszélt telefonon (és faxon) a munkahelyéről.

Azért ha majd meglesz az összes számlamásolat a boltokból, bevisszük a rendőrségre, nehogymár a tolvaj jól érezze magát. (mivel autót is szervizeltett gondolom a rendszámát a rendőrségnek kiadják, na meg műszaki üzletekben általában van biztonsági kamera, amit nekik talán szintén megmutatnak)

Félreértések elkerülése végett azért megemlíteném, hogy ezzel a bejegyzéssel nem azt próbálom sugallni, hogy Új Zéland egy veszélyes, vacak hely, hanem hogy itt sem csak hawaii, dizsi, napfény az élet, és itt is történhetnek negatív dolgok. Happy new year, yeah right.

Üdv 2010-ben

Na, jól eltűntem, végül az új szerzeményről beharangozott iromány is kimaradt tavaly. Nemsokára pótolom.

Addig is egy kis statisztika a tavalyi évről. A freeblog számlálója nekem még mindig misztikum, ha jól sejtem, akkor az általam elkövetett belépéseket is látogatásnak számolja. Szóval 2009ben a látogatók száma 14.916 volt, az összes elérés (ennyiszer töltötték le az oldalt) pedig 20.653. Mindkét eredmény meglepő volt számomra, ahhoz képest főleg, hogy ez egy amolyan "családnak-barátoknak beszámolunk hogy mi újság velünk" blognak indult. :)

A legtöbbet használt keresőkifejezések:

csokis süti, csokis torta

letelepedési engedély

sült csirkemell

vízesés

párolt brokkoli elkészítése

csirkemell serpenyőben

gázpalackos fűtés

kocsi átírás

sült csirkecomb

angol karácsony (ez eléggé meglepett)

scarpetta freeblog

Általam legviccesebbnek ítélt keresőkifejezések (ezeket nemcsak egyszer írta be valaki a google-be, az pedig pláne érdekelne, hogy ezekkel hogy kaptak találatot a blogra :) ) Íme:

http:

letelepedési hivatal

hűtőből kifogyott a sör

enni kell

injekciót freeblog

gyalogtúra új zélandra (azért ez nem semmi ut lenne :)) )

én csináltam a sportkipufogót (good on ya, mate :) )

amikre lehet írni (remélem sikerült megtalálni a választ)

guiness rekord szotyi

hogyan zajlik le egy kirandulas??

Jogosítvány kategóriák Kína (na, erről fogalmam sincs)

szoszparkos fejek (ez beletartott egy percbe minimum míg leesett hogy sanszosan south park-ról lehet szó )

Remélem a mókás sorok okoztak pár kellemes percet mindenkinek, további vidámsággal teli Boldog 2010et kívánok.

Filmajánló

Ezer éve ígértem már filmajánlót, ami elmaradt, azóta pedig már nem is emlékszem, melyikekről akartam írni, de nemrégiben belefutottam egy 2005-ös filmbe, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A szóban forgó alkotás pedig: The World's Fastest Indian; írta, rendezte: Roger Donaldson (Sajnos nem tudom, hogy Magyarországon milyen címen futhat)

A film egy igaz történetet dolgoz fel az Invercargill-i Burt Munro-ról, aki  egy 1920-as átalakított Indian Scout márkájú motorral a 60as években megdönti a Bonneville-i (Utah, Usa) ezer köbcenti alatti sebességrekordot, melyet azóta sem múlt felül senki.
Tekintve hogy Új Zélandi illetőségű, a rekordfelállítás nem is olyan egyszerű menet, először is el kell jutnia Amerikába, ami hát hogy is mondjam, nem a szomszédban van, főhősünk pedig nem egy unatkozó milliárdos. 
Néhány jelenetet leszámítva maga a sport nem játszik főszerepet a filmben, sokkal inkább szól egy habókos, tipikus kiwi öregúrról, aki világgá indul, hogy megvalósítsa álmát. Sok furcsa emberrel találkozik menet közben, van akik segítik, van akik hátráltatják, többször bolondnak nézik, néha elveszik a bürokrácia útvesztőiben, de végül célba ér.
Igazi feel-good road movie, semmiképp sem vígjáték, mégis a néző végigmosolyogja a filmet anélkül, hogy észrevenné.  

Ami extra élmény volt még, hogy eszméletlenül jól bemutatták az országok közti kontrasztot és a mentalitás beli különbséget. Anthony Hopkins walesi születésűként egész jól megbirkózott a feladattal, hogy valamilyen szinten visszaadja az itteni angol nyelv báját. :) A film egyébként bővelkedik olyan szituációkban, mikor a főhősre úgy tekintenek, mint aki a Marsról jött ráadásul nem százas, holott nagyon is rendben van, kicsit sem marslakó. Csak kiwi. 

Apróbb eltérések persze vannak a valódi történethez képest, de filmszempontból ez teljesen lényegtelen. 

Nekünk nagyon tetszett, jól felfedezhetőek végig a helyiekre jellemző szokások, a leg-logikátlanabbnak tűnő megoldásoktól kezdve (házilag gyártott motoralkatreszek, nagykéssel faragott gumik, a felfüggesztés sem kutya, a kormány és a szélvédő már csak a hab a tortán) a beszédstíluson át a kiwik élethez való hozzáállásig, minden. Részünkről többször megnézős lesz, az biztos. 

Költözés

A költözés sohasem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé, viszont penészben sem szeretünk élni, úgyhogy kénytelenek voltunk lelépni az eddigi lakóhelyről. Valahol az első bejegyzések környékén képeket is töltöttem fel a házról, mikor anno beköltöztünk, tényleg szuperül nézett ki, na meg ráadásul új is volt, nem gondoltuk, hogy pórul járunk, ha kibéreljük, mégis ez történt.
Szóval a múlt hetem szorgos pakolással és penészeltakarítással telt, a hétvégén pedig le is zavartuk a költözést. (ezúton is köszi a segítséget a résztvevőknek)

Az új ház veszett jó, teljesen más hangulata van, sokkal otthonosabb is mint az előző, az már csak extra, hogy a kilátás (naplemente, vitorlások a vízen) és a víz hangja miatt olyan, mintha egész évben nyaralnánk.

Mielőtt előállnék pár képpel, muszáj leírnom, hogy még így 2.5 év külföldön lét után is meg tudnak lepni dolgok. A költözés ürügyén beszélnem kellett ugye a szolgáltató cégekkel, postával, adóhivatallal stb, és hihetetlen zökkenőmentes volt minden. A villanyt konkrétan 6.5 perc alatt rendeztem le telefonon, egyeztetve az időpontokat, hogy a régi lakásban mikortól ne, az újban pedig mikortól legyen áram. A telefon átíratása kb 3-4 perc volt, megmondták az új telefonszámot is, hogy meg tudjam adni az internetes cégnek, hogy ők is neki tudjanak látni a melónak, amint van telefonvonal. Ehhez hozzátartozik, hogy a netünk egy tök másik cégtől van, nem a telefontársaságtól. Lerendeztem az internetet is seperc alatt, a postán átirányítottam a leveleinket az új helyre és kész is volt minden.
Az adóhivatal már csak extra kitérő volt, mindkettőnknek járt némi visszatérítés, pár hónapja be is küldtem a bevallást, és rájuk csörögtem, hogy mi újság. Az ügyintéző pötyögött a számítógépén kicsit, majd sűrűn elnézést kért, mondván, hogy 3 nappal elcsúsztak, ezért most sürgősségileg intézik és 5 napon belül utalják is a pénzt. Ezek után még megkértem a nénit, hogy javítsa át a levelezési címet, majd további szép napot kívánva elköszöntünk. 

Nem hasonlítgatási célzattal írtam ezt vagy ilyesmi, hanem mert még mindig jól esik, hogy itt így működnek a dolgok , és levették a terhet a vállamról ezzel a hozzáállással, mert valljuk be őszintén, minden költözésnél ez a legfőbb rémálom, az intézkedős része. Sajnos hajlamosak vagyunk egy idő után csak élni a hétköznapokat, már nincs meg az újdonság varázsa, de az ilyen ügyintézős/mindennapos dolgok segítenek meglátni, hogy igen, jó itt, nekem az elmúlt 1-2 hét segített, hogy újra megtaláljam a szépet, amit talán 1 éve láttam utoljára, újra nyitott szemmel járok, felfedezek apró csuda dolgokat a kocsiban ülve, a boltba menet, csak úgy. Szeretünk itt élni. 

PR aka letelepedési engedély

Ismét jól eltűntem, hónapok óta nem írtam, na de ahogy mondani szokás, ami késik nem múlik, úgyhogy most itt vagyok. 

Mielőtt belekezdenék a folyamat ecsetelésébe, hogyan is kaptunk szép matricákat az útleveleinkbe, megemlíteném amolyan sors keze dologként, hogy a pappito blogján futott Új Zéland kvízjáték nyereményem átvétele után (ezúton is köszönöm a klassz ajándékot) pár perccel vettem észre onlájn, hogy a rezidenszi jelentkezésünk mellett a megszokott "folyamatban" helyett az "elfogadva" szó szerepelt. Azt hittem egy pillanatra rosszul látok. :) 

A jelentkezéstől számítva vezettem egy listát, hogy mikor mik történtek, a mostanában  letelepedési engedélyért (Rezidenszi, PR) folyamodóknak időbeli támpontnak jó lehet.

Letelepedési engedélyt kapni sokféleképpen lehet: családtag révén, szakképzettként (skilled migrant), work to residency szisztémával és még sorolhatnám. Én csak a másodikra térnék ki, arról vannak személyes tapasztalataim.

Röviden, van egy felállított ponthatár, amit minimum el kell érni, anélkül szóba sem állnak az emberrel. Ez mostanság 100 pont. Ezzel egy pool-ba (nevezzük mondjuk adatbázisnak) kerül az ember, ebből válogat a bevándorlási hivatal kéthetente különböző kritériumok alapján. (A 140 ponttal rendelkezőket pl automatice kiválasztják.) Ez az EOI-ként ismert procedúra. Ekkor még nem kell benyújtani semmiféle bizonyítékot, ez csak egy jelentkezés, online kitöltve 400 NZD, postai úton 500 NZD-be kerül. Ha ezt sikeresen teljesíti az ember, akkor jön a második forduló, az ITA, alias küldenek egy levelet, hogy előzetes elbírálás alapján sikeresnek tűnik az ügyed, küldjed be a papírokat amit kérnek (erkölcsi, anyakönyvi kivonat, orvosi vizsgálat, mellkasröntgen stb), bizonyítékot arról, amire effektíve pontokat számoltál magadnak jelentkezéskor (bizonyítvány, munkaszerződés stb). Pontokat lehet kapni végzettségre, helyi munkahelyre, kor-ra, partner végzettségére/munkájára (ha teljesíti a nyelvvizsgakövetelményt), szakmai gyakorlatra stb.

Ez a fázis eltart egy darabig, ellenőrizgetnek mindent. Értelemszerűen minél több dologra számoltál pontot, annál több papírt kell beküldened, ergo annál tovább tart majd az egész ügymenet, mire mindent lecsekkolnak. Szóval nem érdemes belemenni a hű, rekordmennyiségű pontokat szerzek játékba, keep it simple.

Ha ez sikeres, akkor a bevándorlási hivatal küld egy levelet, hogy elviekben elfogadták a pályázatodat, fizess be némi illetéket és postázd nekik az útlevelet/útleveleket. Ez már abszolút a finis, itt már egyenesben vagy, csak az útleveledre kell várni hogy visszaküldjék. Ez a hivatalos álláspont szerint 30 munkanap max. Dióhéjban ez volna az eljárás. A mi esetünkben a dátumok így néztek ki: 

EOI jelentkezés: március 11.
Kiválasztottak az adatbázisból: március 14. (ezt ahogy láttam onlájn, gyorsan kértem is az orvosi vizsgálatra időpontot, hogy mire jön a levél, hogy küldjük be a papírokat, már kezünkben legyenek az eredmények)

ITA (a levél, amiben értesítenek, hogy küldd a papírokat)  : április 14.
Postára adva: április 30.
Beérkezett: május 1.
Approved levél: aug 1.
Útlevél postára adva: aug 3.
Útlevelek vissza matricával: aug 17.

Tehát onnantól számítva, hogy a bevándorlási hivatal megkapta a jelentkezést, a mindenféle papírokkal együtt orvosistól mindenestől, napra pontosan 3 hónap után kaptuk a levelet, hogy gratulálnak, ezután 2 héttel (tegnap) pedig már vissza is érkeztek az útlevelek a matricával. 

A mi esetünkben én voltam a fő jelentkező, számoltam pontokat a végzettségemre (helyi), a munkahelyemre, a koromra, extra pontot férj munkahelyére, így túl is léptük az automatice kiválasztáshoz szükséges 140 pontot. Mivel a partner végzettségére/munkahelyre csak akkor jár a plusz pont, ha teljesíti a fő jelentkezőtől is elvárt nyelvvizsga szintet, ezért Férj még januárban el is ment IELTS nyelvvizsgát tenni, aminek februárban kaptuk meg az eredményét. (Alapesetben nem kötelező a partner nyelvvizsgája, bár apróbetűvel le van írva a szabályoknál, hogy bármikor kérhetik) Közben kértünk Magyarországról erkölcsi bizonyítványt, hogy az is itt legyen már, mikor szükség lesz rá.

Anyagi vonzata az egésznek:

IELTS nyelvvizsga: 295 NZD
EOI (onlájn küldtük be):  400 NZD
Orvosi vizsgálat:  600 NZD
Letelepedési engedély eljárási ktg: 1400 NZD
Illeték: 600 NZD
Konzul hitelesítés:  60 NZD(Az erkölcsi bizonyítványokat és anyakönyvi kivonatokat én lefordítottam, a konzul csak hitelesített, így a fordítási díjon nyertünk nem kicsit)

Összesen:  3355 NZD

Az egész döntés váratlanul ért egyébként, valahogy abban a hitben voltam/tunk, hogy majd biztos lesz pár kérdésük telefonon, vagy interjú (én ugye nem csináltam nyelvvizsgát, de ezek szerint elfogadták az angol nyelven szerzett bizonyítványaimat bizonyítékként) vagy akármi, de semmi nem volt. A főnökömet mondjuk megkeresték levélben, hogy ellenőrizzék a munkahelyet, de semmi több. Na de ez már csak mellékinfo, szóval sikerült elérnünk, amiért küzdöttünk, és most örülünk. :) 

Műszaki vizsga

2009. 03. 13. - írta scarpetta

Kategóriák: NZ vegyes

Múlt héten volt esedékes a kiskocsim műszaki vizsgája, szépen be is jelentkeztem, ahogy kell. Meló utánra kértem időpontot, így meg is tudtam várni az eredményt.

Sajna nem ment olyan zökkenőmentesen, mint hittem, kiderült, hogy az akárminek (steering rack joint-talán gömbcsukló?) van egy kis "játéka", és ezért nem tudják átengedni a vizsgán. Gyorsan meg is nézettem a bácsival a naptárában, hogy mikor tudja leghamarabb elvállalni a javítást. Péntekre beszéltük meg, mondván, hogy aznap szabadnapos leszek, nem lesz szükségem a kocsira.

Persze ahogy az már lenni szokott, nem jött össze, ahogy elterveztem, mert behívtak péntekre melózni. Csütörtökön felhivtam a műhelyt reggel, hogy esetleg meló után otthagyhatnám-e náluk a járművet, mert pénteken nem tudom odavinni, lévén hogy én 3/4 7kor kezdek dolgozni, akkor meg még a szerelde nincs nyitva. Mondták, hogy csak nyugodtan, várnak szeretettel.

Szóval délután odamentem, a szerelő bácsi bepattant mellém a járgányba, én hazavezettem, ő meg visszavitte a kocsit, hogy reggel tudjanak rajta dolgozni. Még nem is végeztem a melóval pénteken, mikor hívtak, hogy kész a kocsi, rajta van a műszakis matrica is, meg elvitték futóművet beállítani, mehetek érte, amikor csak akarok. :) Munka után a főnököm elvitt a szervízbe, én fizettem, és már ugorhattam is be a járgányba. Ismét nem csalódtam a műszakis bácsiban (eddig is mindig hozzájuk vittük mindkét kocsit), tiptop munkát végzett/végeztek (mondjuk a pasi szerintem már akkor is ezzel foglalkozott, amikor én még csak az óvónők idegein táncoltam), igen rövid idő alatt, és teljesen korrekt áron.

Azért jót röhögök magamon, hogy így közel 1 év után is még meg tudok lepődni, hogy "jé, igazi szolgáltatást nyújtottak". :)