Mozi 1.

2008. 06. 26. - írta scarpetta

még nincsenek kommentek 

Kategóriák: Eszmefuttatás, NZ vegyes

Mostanában volt időm filmeket nézni, úgyhogy az elkövetkező napokban nem ússzátok meg, mindegyikről fogok írni pár sort. Kezdjük Banderas idei filmjével, a My mom's new boyfriend-del (remélhetőleg a magyar címe Anyám új pasija).

Egyes állítások szerint a film egy Alfred Hitchcock mű, a Fogjunk tolvajt! remake-je, amivel én nem feltétlenül értenék egyet. A közös vonás összesen annyi, hogy mindkét filmben van szerelmi szál, és tolvaj szépfiú is. Na most ennek tudatában végülis majdnem bármelyik film remake-je is lehetne. :)

A sztori röviden egy aggodalmaskodó FBI ügynökről szól, akinek feladatul adták, hogy a kissé ledér anyja,és annak legújabb szeretője után kémkedjen, akit egy nemzetközi tolvaj-kartellel hozott kapcsolatba az FBI.
Ennél többet sajnos nem írhatok, mert az már erősen spoiler lenne, én meg nem akarnám lelőni a poént.
Na jó, egy mondat a film végéről,ami így leírva nem vicces, de mikor láttam, én visítva röhögtem:

Rosszfiú 1:-And what part of the family are you?
Efbiájos bácsi:-I'm not related to anybody I just think she is hot.

Szereplőgárda: Antonio Banderas, Meg Ryan, Colin Hanks, Selma Blair
Rendező: George Gallo

Vihar

2008. 06. 26. - írta scarpetta

2 komment 

Kategóriák: NZ vegyes

Új Zélandra beköszöntött a tél a maga igazi félelmetes valóságával. Tegnap este szakadó jégeső, óriási szél, majd villámlás-dörgés és az áramnak lőttek. Nem csak nálunk, egész Glenfield sötétségbe borult. Ezáltal volt alkalmunk egy kis időutazásra, vissza a múltba.Na jó, ez így nem teljesen igaz, de kipróbálhattuk, milyen érzés makk sötétben mobiltelefon világítással gyertyát/elemlámpát keresgélni, hogy azok leheletnyi fényével elővarázsolhassunk még egy plusz takarót, hogy ne fagyjunk jéggé reggelre. Szóval beburkoltuk magunkat a takaró alá, lévén hogy fűtés ugye áram híján nem volt, én meg azon töprengtem, hogy milyen remekül fog megromlani az összes kaja a hűtőben és fagyasztóban. Hogy ne legyen olyan unalmas nézni a gyertyafényt a plafonon, előkaptuk a laptopot filmnézés gyanánt. Nem mondhatnám, hogy sokat segitett, ilyen borzalmasan vontatott tré filmet már régen láttam.

Öröm az ürömben, még nem értünk a film végére, amikor villódzva megjelent a kis piros 12:00 az ébresztőórán. Úgy tűnik, a mesteremberek igen hamar kiértek a helyszínre, hogy megoldják ezt az áramproblémát. És Lőn világosság.

Ezúton is köszönet nekik, hogy abban az ocsmány időben beáldozták magukat a lakosság kényelméért, és értem, hogy nem kellett álmatlanul forgolódnom azon töprengve, hogy mi lesz a hűtőben a kajákkal. :))

BCE pie és társai

2008. 06. 23. - írta scarpetta

6 komment 

Kategóriák: Gasztro

Régen írtam már kajákról, ennek több oka is van. Egyrészt kedves Judit barátnőm lecseszett, mint a pengős malacot, hogy nehogymár a scarpettából is gasztroblog legyen. :)) Másrészt diétán vagyunk, tehát egész héten párolt zöldséget eszünk némi párolt hússal.
Na a hétvégén kitaláltam, hogy talán kirúghatnánk kicsit a hámból, csinálnék valami szilárdabb kaját is.

Bacon-chicken and egg pie (Szalonnás-csirkés-tojásos pite)

Hozzávalók:
1 csomag short crust savoury pastry
1 csomag flaky pastry
1 fél csirkemell
350 g bacon
1 cs uj hagyma
4-5 tojás

Elkészités:
Várunk 2 órát, mire a tészták kiengednek annyira, hogy dolgozni lehessen vele, az idő alatt a csirke is kiolvad. :)
A csirkét sóztam-borsoztam, majd megpiritottam olivaolajon. Amig sült a hús, felkockáztam a bacont és felkarikáztam az új hagymát. Kiolajoztam picit a négyszögletes jénaimat, majd beleteritettem a short crust pastry-t. Ezt úgy ideális csinálni, hogy a tészta az edény teljes perem magassára rásimuljon. Erre rápakoltam a hagymát, szalonnát, csirkemellet, majd ráöntöttem a tojást. A tetejét befedtem a flaky pastryvel úgy, hogy a az alulra teritett tészta széleivel összenyomtam a fedő tészta szélét. Fontos, hogy teljesen "légmentesen" csatoljuk össze, mert így biztos, hogy megnő a piténk kellő magasságúra. A tetejét megkentem tojással, majd 175 fokos sütőben sütöttem kb 35-40 percet. A sütőből kivéve hagytam kicsit hűlni (kb 10 percet), majd felszeltem, és salátával megettük. Nagyon finom volt.
A tésztákkal kapcsolatban: otthon nem tudom, milyen néven lehet kapni, ha egyáltalán. Itt minden szupermarketben megtalálható a mirelit pultban Edmonton's márkanévre hallgat, amit én vettem (Sure to rise-ezt kifejezetten pappitonak:)) ). Természetesen nem fogy el a teljes csomag, amennyi kell azt kiveszi az ember, a többi mehet a fagyasztóba.

Kép most sajnos nincs, mire észbekaptam, már elfogyott az étek. De legközelebb (merthogy ízlett a dolog) ígérem kattogtatok, és pótolom.
 

Desszertnek Nigella Lawson régimódi csokoládétortáját sütöttem. Egyszerű elkészíteni, de nekünk nem igazán jött be. Bár az hozzátartozik a kérdéshez, hogy ha már torta/édesség, akkor mi nem rajongunk a keserű dolgokért. Szóval akik szeretik a minőségi étcsokis dolgokat, nekik nyugodt szívvel ajánlom.

Hozzávalók:

Torta:

200g liszt
200g cukor
1,5 teáskanál sütőpor
40g jó minőségű kakaó
175 g vaj
2 nagy tojás
2 teáskanál vaníliakivonat
1,5 dl tejföl

Krém:

300g porcukor 
75g vaj
180g jó minőségű étcsoki (70%)
1,5 dl tejföl
1 teáskanál vaníliakivonat

Először a tortát készítjük el. A hozzávalókat beledobáljuk a food processorba (robotgép), és összekeverjük. Nigella két 20 centis tortaformába osztotta el ezt a mennyiséget és úgy sütötte meg. Mivel nekem a két tortaformám véletlenül sem egy méretű, ezért én a nagyobbikat kivajaztam és abba öntöttem bele az összes tésztát. Kb 30-35 percig sütöttem 180 fokos sütőben. Amig ez történt, elkészítettem a krémet. A csokoládét és vajat gőzfürdőn megolvasztottam, majd belekevertem a többi hozzávalót. Amikor a torta kihűlt, félbevágtam, és megtöltöttem a csokis krém 1/3-ával, a maradék krémet pedig rákentem a tetejére és az oldalára. Majd hűtőben pihent kicsit, mielőtt tálaltam.

Beszélek a semmiről kicsit

2008. 06. 20. - írta scarpetta

2 komment 

Kategóriák: NZ vegyes

Könnyelműen ígéretet tettem többeknek, hogy én majd szorgosan jelentkezem, és fogom írni a blogot. Nem gondoltam volna, de ez egy igen nehezen megtartható ígéret.

Igazából éljük a szürke hétköznapokat, semmi eget rengető dolog nem történik velünk. Néha olvasok vagy látok a tv-ben érdekes dolgokat, mondom is magamnak, hogy na ezt majd feldobom a blogra, majd mire ideérek, elfelejtem. :)

A Zuram még mindig várja az útlevelét, amiről fogalmunk sincs, mikor kapjuk meg végre. Az immigration elküldte az orvosi vizsgálat papirjait az ő orvosi csapatuknak, ha ők is rábólintanak, akkor már nincs semmi akadálya, hogy megérkezzen a vizum. Azt irták, hogy 3 hétig is eltarthat ez a dolog, de reménykedünk, hogy nem húzzák el addig.

Megérkezett az adószámom (10 nap alatt), amit szintén a postán igényeltem. Még mindig mókásnak tartom, hogy mindent a postán lehet elintézni. Kocsi átírás, kocsi regisztráció, adószám és még sok minden más. El kezdtem dolgozni, majd felmondtam, mert kaptam egy jobb ajánlatot, úgyhogy most ismét dolgozom, csak jobb kondíciókkal.

A suli jól megy, szokásomhoz híven halálra unom magam, úgyhogy amikor a végére érek az újság olvasásnak, akkor azzal szórakoztatom magam, hogy elmagyarázom egy-két embernek, mi is hangzott el addig az órán. Teljesen érthetetlen számomra, hogy felnőtt 40-42 éves embereknek mennyire nincs fogalma a mindennapi életben előforduló alapvetésekkel. Értem én, hogy más kultúrából jöttek, meg mások a törvények-szokások esetleg, de azért ez nem mentség mindenre. Mostmár eljutottam arra a szintre, hogy csak röhögök, vagy megjegyzéseket teszek magamban. Az egyik kedvencem, amikor a tanár szépen lassan elmond valamit, majd egy (max kettő) másodperc múlva jön a kérdés: Really? (Tényleg?) Most erre mit lehet válaszolni? Valószínűleg így van, különben miért tanitanák így? A másik ilyen, amikor ezredszer hangzik el az illető emberke szájából az eventhough (minden kérdés elején, ha nem éppen a Rilit használja). És nem csak a kérdés maga idegesítő, hanem a stílus, és kiejtés ahogy kérdezi az illető. Majd jön az érdeklődés, hogy én épp hol tartok a kitöltendő papíron, mire közlöm, hogy már rég befejeztem. Erre válasz, Tényleg?(Really?) De jó neked, jó keményen tanulsz, ugye? Na ez a pont, amikor nem tudom tűrtőztetni magam, merthogy genya vagyok, és csak annyit reagálok, hogy ehhez nem kell tanulni, mert evidens, egyértelmű, logikus stb. :) Na sebaj, még egy hét van vissza ebből a terminusból, aztán 3 hét szünetem lesz. :)

Szóval röviden ennyi van velünk, mondtam én hogy semmi izgalmas. :)

Életjel megint

2008. 06. 05. - írta scarpetta

2 komment 

Kategóriák: NZ vegyes

Most néztem, hogy már vagy 2 hete nem jártam erre. Igazából most sincs semmi érdekes, csak gondoltam jelzem hogy még élünk.

Az útlevelem megérkezett múlt héten, reméljük a Zuramé is érkezik hamarosan.

Ma voltam háziorvosnál, itt is csak pozitív tapasztalataim vannak. A dokinéni nagyon kedves, és hihetetlenül felkészült teremtés. És nemcsak hogy eszméletlen tudással rendelkezik, de türelmesen elbeszélget az emberrel, mindent elmagyaráz, megmutatja képeken, könyvben stb. Még a felírandó dolgokat is átrágta velem, hogy én mit gondolok, akarom-e stb-stb. És az a legviccesebb az egészben, hogy nem ismerősök ajánlották vagy ilyesmi, simán a telefonkönyvben találtam. Rákerestem a közeli rendelőkre, felhivtam őket, elmentem kitöltöttem a jelentkezős papírt, kaptam időpontot és kész.

Szóval ez is egy pozitívum a sok másik mellett.

Orientáció

2008. 04. 29. - írta scarpetta

még nincsenek kommentek 

Kategóriák: Iskola, NZ vegyes

Ma volt a suliban az első nap, alias orientáció. A különböző papírok kitöltése után átvehettük az egyik egyenruhát, majd az iskola igazgatója, tanárok, és a menedzsment tagjai mondtak beszédet. Egy röpke névsorolvasás alapján beosztották a diákokat egy-egy osztályba, és ezután a saját tanár (osztályfőnök) számolt be az elvárásokról, szabályokról, vizsga menetéről stb. Már a nagybeszéd során jókat derültem az egyik tanár poénjain, és titokban reméltem, hogy az ő osztályába kerülök. Valami hihetetlen mázlim volt ma úgy tűnik, mert valóban ő lesz az oktatóm. Egy idős, kopasz, kicsit teltebb (na jó, duci) maori pasas jó humorérzékkel megáldva. Elmondta hogy az ő óráin mi hogy működik, majd tartott egy kisebb fajta ismertetőt a vendéglátóipar előnyeiről. A mondandója végén erősen nyeltem a kis gombócokat a torkomban, igen megható és motiváló volt.

"...A vendéglátás egy igen nagy iparág a világon. Minden héten megnyílik egy új hotel vagy étterem a világon, ahova kemény munkával be lehet kerülni. Ne úgy képzelje senki, hogy az itt megszerzett bizonyítvánnyal a zsebében kimegy a nagyvilágba, és ezek a helyek tárt karokkal várják. Ezért igenis meg kell küzdeni. Uj Zéland szeretettel várja a keményen dolgozni tudó embereket. Én, mint őslakos, azt hiszem nyugodtan mondhatom ezt: Mi nagyon szívesen megosztjuk földünket/területünket másokkal, amíg ők méltók rá. Kemény munkával rászolgáltak, jó emberek, jó tulajdonságokkal..."

Így leírva sajnos nem adja vissza azt a pillanatot, ami ott és akkor  érezhető volt. De nekem nagyon jól esett, és hogy úgy mondjam sokat jelent. Millió tipikus "üdvözlünkújdiák"-iskoladumát hallgattam már végig, de ez más volt. Nekem most/ma megengedték, hogy itt legyek.

Kelly Tarlton

2008. 04. 27. - írta scarpetta

2 komment 

Kategóriák: Kirandulas, NZ vegyes

Még szombaton este elhatároztuk, hogy kéne menni valahova csavarogni vasárnap. Messzire nem akartunk elindulni, csak valami könnyed kiruccanást terveztünk. Az állatkert mellett döntöttünk, úgyis régóta szerettem volna kiwit látni. Aztán az utolsó pillanatban megváltozott a terv, Hobe átküldte a Kelly Tarlton akvárium linkjét. A cápák-bálnák-halak témakör nem csigázott fel igazán, a pingvinek annál inkább. Vettem két jegyet online (Prezzycard-dal), ami két okból is jó volt. Az egyik, hogy így adtak 10 % kedvezményt, a másik-ami ennél sokkal jobb-, hogy mikor megérkeztünk a helyszínre nem kellett kivárnunk a 3 órás sort, ugyanis egy néni körbejárt, és akinek volt fizetett jegye, azokat behívta.

A múzeumból egy nagy terembe érkezünk, itt található egy kis büfé, gyerek játszóház meseolvasással, bohóccal. Ugyanitt lehet sorban állni a pingvin túrához. A sor nem mondható hosszúnak, mindig egyszerre 8-10 embert engednek be, közben a gyerekeket szórakoztatják különböző állatkás tetoválásokkal. Persze ez a lemoshatós matrica fajtájú.
Szóval mi következtünk, beszálltunk a kis piros kocsiba (snowcat), és indult is a pingvintúra. Az egész 8 perces, a kocsi ablakán keresztül lehet nézegetni a pingvineket, közben a járgány hangszóróján egy rövid ismeretterjesztő műsort adnak. Mi pont etetés időben voltunk, így láthattuk a kis "pincéreket" bohóckodni.

A túra végeztével ugyanabba a nagy terembe érkezünk vissza, ahol büfé van, továbbhaladva az Akváriumba vezet az út. Van mozgójárda, és sima sétálós rész is. Ez a vizi dolog, hát hogy is mondjam, elég kezdetleges. Iszonyú jó marketing, majd aztán nem kis csalódás. Nézegettem a körülöttem levő gyerekeket, ők sem voltak túl lelkesek. Adott egy medence, benne pár hal, egy-két cápának hivott élőlény, de a mini fajtából, 3 óriási rája, és integető búvárok. És mire ezt megállapítottam, már ott is voltunk a kijárathoz vezető előtérben. Itt van pár kis akvárium, benne Némó-hal, meg egy-két csikóhal és rák, majd ajándékbolt és kijárat.

Lehet, hogy az is hátrány volt, hogy mi voltunk otthon a Tropicariumban (Campona) többször is, és az valahogy sokkal jobban meg van csinálva.  Vagy az is lehet, hogy mivel már láttunk ilyesmit, így ez nem volt nagy szám. Nem tudom. Összegezve: a pingvin-túra miatt mindenképp megérte a belépőt, sőt, annyi kört megy az ember ott bent a kiskocsival, amennyit nem szégyell. :)