Vegyítve mindenféle történések

2008. 07. 21. - írta scarpetta
Kategóriák: Iskola, NZ vegyes

Mivel az elkövetkezendő 10 hétben nemigen lesz időm blogolni, így valószínűleg több ilyen bejegyzés lesz majd, hogy egy posztba belesűritek mindenféle dolgokat. :)
1. Ma délelőtt a postaládában várt egy levél, Igazságügyi minisztérium felirattal. Csodálkoztam veszettül, hogy ez meg mi a túró, mit csináltam, vagy mit nem. :) Az állt benne, hogy az Új Zélandi bűnügyi nyilvántartásban nem szerepelek, és példásan élek. Nagyszerű, de ezt eddig is tudtam, csak nem igazán értettem, hogy ezt miért kellett nekem megírniuk. Ami még vicces volt, hogy feltűntették rajta az alias nevem, amiről viszont nem is tudtam hogy létezik. :) (konkrétan a vezetéknevem rosszul betűzve) Találtam a levél alján egy telefonszámot, felhívtam őket, majd rákérdeztem a vonal túlvégén levő nénire, hogy mégis mi volt az apropó, amiért nekem van ilyenem. Válasz: azért, mert kértem. Mondtam a néninek, hogy én biztos, hogy nem. Hm, és nem jelentkeztem valamilyen állásra mostanság? Mondtam hogy de. Mire a hölgy (mégegyszer megemlíteném: maga az igazságügyi minisztériumból) válasza: Akkor valószínűleg volt valahol egy olyan kérdés elrejtve, hogy kérek-e egy csésze kávét vagy nem, és én az igent pipáltam. Erre röhögtünk egy jót, majd szép napot kívánva letettük a telefont. :)
Ami csak délután esett le a sztorival kapcsolatban: nem kértem semmilyen igazolást sem, vagy akármit, de valami gikszer miatt kaptam egy Nz erkölcsi bizonyítványt abszolúte ingyen. Inkább nem mennék bele abba a kérdésbe, hogy abban az országban, ahol állampolgár vagyok, miért is kell fizetnem 2200 forintot ezért? :)
2. Ma megvolt az első dupla osztályos napom. Mindkét osztályomban új tanáraim vannak, szenzációsak. Látszik rajtuk a több tízéves szakmai tapasztalat, plusz megvan bennük mindaz a türelem, magyarázóképesség, stb, ami jó oktatóvá is teszi őket. Ami necces kicsit, hogy a délutáni osztályom 5ig tart, az esti pedig 5kor kezdődik. Ami ma csak azért volt vicces, mert 5 óra előtt 2perccel végeztünk, úgyhogy volt 1.5 percem, hogy a séf egyenruhából átöltözzek sima tantermi fehér ing-fekete nadrág-cipő-mellény-nyakkendő szerelésbe. Rekordot döntöttem, na. :) Aztán a szünetben beszéltem az esti tanárommal, hogy sanszosan 5 percet késni fogok mindennap, amikor tantermi óráink lesznek. Mondta, hogy semmi baj, köszöni hogy szóltam, mert így teljesen érthető lesz számára. Amikor meg konyhai oktatás lesz, akkor frankó vagyok, mert már eleve ott leszek a konyhában, mire ő megérkezik. :) Szóval egyenlőre tetszik, aztán meglátom mennyire lesz húzós majd ez a 10 hét. Remélem a vizsgák nem egyidőben lesznek a két osztályban. :)
3. Utoljára a jogosítvány fordításos dologról írtam, arról csak annyit, hogy elvben holnapra van időpontunk hitelesíttetni a cuccot a konzulnál. Mivel én suliban leszek, igy majd Ember beviszi az enyémet is, hogy legalább meglegyen.
4. Munkaügyben volt pár visszajelzés, negatívak, de legalábbak válaszoltak. (csak töredéke az elküldötteknek). Úgyhogy emberem taktikát váltott, már most bíztatóbbak a kilátások. Erről a témáról egyenlőre most ennyit írok, ha beválik, vagy történik érdemleges dolog, akkor megírom töviről hegyire.

Na azt hiszem, mindent leírtam, amit akartam, úgyhogy tanulok egy kicsit. :)

No comments: